Magyar sikertörténetek

Kevés olyan gyors ütemben növekvő, kizárólag magyar tulajdonú, sikeres cég van ma Magyarországon, mint az iData Kft. Mindig inspiráló mások pozitív példáját megismerni, ezért annak jártunk utána, hogyan lehet egy kis családi vállalkozásból néhány év alatt egy saját területén elismert céget kialakítani. A GPS-es járművédelemmel és flottakövetéssel foglalkozó vállalatot hatodik éve irányítja Szabó Lajos tulajdonos - ügyvezető igazgató.

A fiam (Szabó András, az iData Kft. vállalatfejlesztési igazgatója- a szerk.) fejlesztette 1999-ben az első magyarországi GPS-es flottakövető rendszert, a ma már nem létező Trackstar.hu-t. Az akkori technológiához mérten kiválóan működött, ez volt az egyik első nagy mérföldkő az iTrack-hez vezető úton. Néhány év múlva a fiam egy egyetemi barátjával közösen (Póka Balázs, a cég fejlesztési vezetője-a szerk.) néhány hónap alatt programozta meg az iTrack alapjait. Én több évtizeden át műszaki igazgatóként kutatásfejlesztéssel és gyártással foglalkoztam, közel állt hozzám a GPS-es technológia. A céget együtt alapítottuk és bár szívvel-lélekkel hittünk benne, nem gondoltuk, hogy egyszer több mint 60 ember munkáját fogjuk irányítani. Egy olyan rendszert fejlesztettünk, ami a lopásvédelem és a flottakövetés előnyeit egyesíti, de alacsony költségek mellett. Nyilvánvalóvá vált, hogy azon túl, hogy merre jár az autó és hogy milyen sebességgel megy, sok hasznos információ van, amire kíváncsiak a felhasználók, attól függően, hogy fuvarozókról, orvos látogatókról, vagy éppen egy mezőgazdasági munkagép használókról van szó.

Hogy lehet mindenki igényeit figyelembe venni egy rendszer kialakításakor?

Az igények sokrétűek és szerteágazóak. Csak olyan rendszerrel lehet tartós sikert elérni, mely a kérések szerint jól alakítható, külön fejlesztési költségek nélkül, rugalmas megoldásokkal. Az is fontos, hogy ezeket a minőségi igényeket lehetőség szerint a legalacsonyabb áron tudjuk biztosítani, amellett, hogy a legkorszerűbb technikát használjuk. Ennek köszönhetően rohamosan nőtt az ügyfeleink száma, ma már több mint 8 ezer járműben van iTrack nyomkövető rendszer Magyarországon. Emellett Romániában már több mint 2000 autóban használják az iTrack rendszert, és Európa több országában is jelen vagyunk.

Milyen alapelvek szerint irányítja a céget?

A kezdetek óta a legfontosabb alapelv az ügyfélközpontú üzemeltetés. A rendszert tulajdonképpen az ügyfelek fejlesztették és a mai napig ők fejlesztik, hiszen az ő kéréseik alapján lett olyan az iTrack, amilyen most. Ez azért nagy előny, mert nem azt adjuk, ami szerintünk fontos lehet, hanem azt kapják az ügyfeleink, amit valóban ők tartanak fontosnak, ami a gyakorlatban hasznot ad nekik.

 

Szabó Lajos ügyvezető igazgató előadás közben. Előadásain magával ragadja a közösséget a lelkesedése és az iTrack rendszer tudása.

Mit szeret az iDatában?

Közhelynek tűnhet, mégis így van: nagyon családias a hangulat a cégnél. A kezdetekkor valóban a család és az ismerősök dolgoztak a rendszeren, mára azonban már egy 40 fős vállalkozássá nőttük ki magunkat. A munkatársak száma megsokszorozódott, de a hangulat szerencsére megmaradt. Az ügyfelek is érzik ezt a pozitív légkört, amikor nálunk járnak. Több partnerünk is megjegyezte már, hogy szeret ide járni, olyan kellemes, családias a hangulat. Különösen jó érzés, hogy olyan dologgal foglalkozhatok, amit nagyon szeretek. Különlegessé teszi a munkámat az is, hogy a fiaimmal együtt dolgozunk és hogy sikeresek vagyunk a tevékenységünkben.

Mely szolgáltatások a legkedveltebbek az ügyfelek körében?

Nagyon büszkék vagyunk a speciális üzemanyagkontrollunkra, mely sokak szerint Magyarország legpontosabb rendszere. A fuvarozással foglalkozó cégek és a munkagépekkel dolgozók között ez a legkedveltebb termékünk. Ügyfeleink véleménye szerint olyan komoly megtakarítások érhetőek el ezzel a precíz kontrollal, amellyel a GPS-es beruházás néhány hónapon belül megtérül. Az üzletkötői járművekre leginkább a privát-céges utak különválasztását és a munkaidő kimutatást kérik a cégek, de mindenki számára egyöntetűen kedvelt az iTrack Vizsla, ami a visszaéléseket listázza, legyen az sebességtúllépés, késés, üzemanyagfogyás, tétlenségfigyelés, vagy bármilyen egyéb kért tevékenységfigyelés. Szinte minden mért adatról tudunk kimutatást készíteni, a rugalmasságunk nagy előnyünk! Az is nagyon gyakori, hogy a rendszer bemutatása után kifejezetten meglepődnek az érdeklődők, hogy mennyi lehetőség rejlik a GPS-es nyomkövetésben. Sokan nem is hinnék, mi mindent ki lehet hozni ebből a rendszerből. Épp úgy élvezem, amikor elámulnak az iTrack tudásán a nyomkövetés iránt érdeklődők, mint a cég megalakulásának kezdetén.

Hogyan lehet versenyképesnek maradni ma Magyarországon?

Mindenekelőtt nagyon sok munkával és alázattal! Olyan rendszert alakítottunk ki, ami az egy autós kivállalkozásoktól a sok száz, vagy ezer autós cégeken át, mindenkinek hasznos és segíti a munkáját. Folyamatosan fejlesztünk és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a legjobbak legyünk. Csak hogy pár közeli példát említsek, novemberben két kimagasló elismerésben volt részünk! Az SAP Quality Awards nemzetközi versenyén Közép-Kelet Európa Silver díjasai lettünk, az Ökoindustria kiállításon pedig két konzorciumi partnerünkkel (Innotransz Kft. és Psion Rendszerház Kft.) a költséghatékony hulladékgazdálkodással kapcsolatos új termékünkért, az iWacos rendszerért megkaptuk az Ökoindustria 2011 Nagydíját!