Caola interjú

A Caola név sokat számára a régmúlt időket hozza vissza, pedig a márka a mai napig is megtalálható a boltok polcain. Benkő Lászlóval, a Caola tulajdonosával készült interjúból kiderül, hogy miken ment keresztül a márka és hol tart most. 

Mi a márka története?
A Caola márka immár 182 éves, viszontagságos életút van mögötte, többször cserélt már gazdát, számos cég tulajdonában volt már. Kis időre eltűnt a polcokról, majd a privatizáció előtt 20 évvel újra elindult, majd ismét eltűnt a piacról, de mégis mindig talpra tudott állni és a mai napig is él a nagy nehézségek ellenére. 
A privatizáció idején 1500 ember dolgozott a cégnél, jól működő magyar cég voltunk.  A privatizációt követően, amikor a futball az életemnek egy jelentős részét kitöltötte, hoztam egy rossz döntést és majdnem csődbe vittem a céget. Elég nagy dilemma volt az, hogy mit csináljak a céggel és a focival, de végül a cég mellett döntöttem és így le kellett mondanom miatta a futballról és az MLSZ-ről. Először is ahhoz, hogy megtartsam a céget, el kellett adnunk a Caola nevet, valamint ahhoz, hogy túléljük, további márkákat is el kellett adnunk. Végül a Caola nevet később sikerült visszavásárolnunk, de addig is rengeteg pénzt fektettem bele a vállalatba, hogy fennmaradjon és méltó legyen a múltjára. 
Mekkora árbevételű most a cég és hova szállít leginkább?
Jelenleg kb. 100-an dolgozunk a cégben, magyar piaci forgalmunk 7-800 millió Ft. Leginkább az üzletláncokban lehet termékeinket megtalálni. Jelentős, 50%-os az exportunk is, de ez várhatóan növekszik majd azért, mert a magyar piac egyre inkább csökken. Szinte minden európai országba szállítunk, ami jó hír.
Hány fajta termékük van, és azok hogyan szerepelnek a piacon?
Összességében sok termékünk van, több termékcsaládunk is, nem csak Caola nevével fémjelezve. Vannak olyan termékeink, mint pl. a Tükör ablaktisztító, ami már 80 éve a piacon van, változatlan külalakban a múlt előtt tisztelegve. 
Rengeteg bérmunkát is vállalunk, mint pl. üzletláncok számára gyártunk termékeket.  
A legnépszerűbb termékeink még mindig a dezodorok, nagyon sokat adunk el belőlük. Míg más cégek termékeinek nagy százaléka szintetikus anyagokból áll össze, addig mi visszatérünk a múlthoz és természetes anyagokból gyártjuk a termékeinket. 
Ez a fajta üzletpolitika az arab országokban is nagy sikernek örvend, ezek az országok előszeretettel vásárolják a termékeinket.
Számos nemzetközi díjunk is van már, mint például létezik egy olyan kézfertőtlenítőnk, ami nagydíjat nyert az iszlám országokban. Ettől nem repedezik ki az emberek keze, mint más, alkoholos fertőtlenítőktől. Bár itthon is lehet kapni, mégis kevesen ismerik Magyarországon.
Mire a legbüszkébb?
Arra, hogy egy olyan szinten tönkrement céget, mint ahogy én azt visszavettem, sikerült felfejleszteni egy teljesen leromlott állapotból, így jelenleg már gyógyszeripari terméket is tudunk gyártani. Ezt nem sok kozmetikai cég mondhatja el magáról. Rengeteget áldoztam a cégre, például műanyaggyárat, magántelket adtam el miatta, behoztam a cégbe több mint 150 millió Ft-ot. 
Miért mentette meg a céget?
Sok dolog motivált ebben. Nem vagyok nagyképű, ha azt mondom, hogy ebben a szociális érzékenységem is szerepet játszott. Nem éltem volna túl, ha több száz embert utcára kellett volna küldenem. Másik a győzni akarás, amit talán az előéletemből örököltem. Harmadik az a tudat, hogy egy hajdan sok országban irigyelt tisztán magyar vállalatot a több mint másfél évszázados tudással nem szabad veszni hagyni.
Mi a márka küldetése?
A múltnak van igazán küldetése, a korábbi években dolgozó emberek és a különböző cégek sokat áldoztak a márka sikeréért.
Ápoljuk a márka múltját, hiszen úgy gondoljuk, hogy azok az alapok, amit 182 évvel ezelőtt egy kozmetikai és háztartási vállalat rakott le, a mai napig is aktívan élnek. Itt nem elsősorban arra gondolok, hogy a márka neve maradt ugyanaz, hanem arra, hogy az alapanyagok, hatóanyagok minősége, összetétele és mennyisége is szinte változatlan a kezdetektől, ugyanúgy törekszünk a minőségre, mint régen. Úgy gondolom, a mai világban ugyanolyan minőséget gyártani a sokszor hatóanyag nélküli kozmetikumok piacán úgy, hogy az árak tekintetében szinte nincsenek különbségek, igazi értéket jelent. Ez az a minőségi szint, amiből nem engedünk, bármit is hozzon a jövő.