chocoMe interjú

Az egyik legismertebb, rövid idő alatt óriási sikert befutott magyar csokoládémanufaktúra történetéről Mészáros Gábort, a chocoMe tulajdonosát kérdeztük, aki a cég 3 éves története alatt két évben is elnyerte a MagyarBrands díjat.

Mészáros Gábor
Mészáros Gábor
tulajdonos
Mi vezetett el a chocoMe megalapításához?
2009 januárjában megszűnt a pozícióm egy olyan munkahelyen, ahol nagyon szerettem dolgozni, ráadásul olyan pozícióban voltam, ami az ismerősök, barátok körében álom munkahelynek minősült. 
 
Mivel még 2009 év végére sem találtam munkát, így más lehetőség híján a kényszervállalkozás tűnt az egyetlen kiútnak.  Hozzám a vendéglátás állt közel mindig is, ezért ehhez a területhez kapcsolódó lehetőséget kerestem. Kb. 4-5 ötletem is volt, ám végül azért döntöttem a csokoládékészítés mellett, mert egyrészt abban az időben nem volt igazán ilyen manufaktúra, másrészt a csokoládékészítéshez kellett a legkevesebb befektetés, valamint számomra a csokoládék világa mindig is egy érdekes terület volt. Ráadásul szeretem a csokoládét is.
Ilyen egyszerű volt az indulás?
Természetesen nem volt ilyen egyszerű, hosszas folyamat eredményeként született meg a chocoMe, hiszen fontos volt, hogy olyan csináljak, ami mögött van valami különleges, amiről beszélnek az emberek.
 
Folyamatosan figyeltem a területeket, kutattam, megnéztem a hazai piacot. Akkor láttam, hogy nagyobb eséllyel lehet csokoládékészítésből kitörni, mint egy kávézó vagy gyorsétterem nyitásból. Ebben az időszakban persze mindenki le akart beszélni arról, hogy vállalkozzak, senki sem hitt abban, hogy megvalósíthatom a célokat. Ők nem látták azt, amit én már akkor elképzeltem, mint például azt, hogy miképpen fog kinézni a csomagolás, mit tervezek pontosan, stb. 
 
2009 karácsonyán a családommal gyakorlatilag közösen döntöttük az indulás mellett. December 27-étől már gőzerővel folyt a háttérmunka azért, hogy minden összeálljon, hogy minden alaposan elő legyen készítve, kezdve attól, hogy hogyan készül a csokoládé, odáig, hogy üzleti terv. 
 
Egy teljesen új szakmát kellett kitanulnom és mivel Magyarországon nincsen csokoládékészítő képzés, így autodidakta módon gyűjtöttem az információkat és gyakoroltam, kísérletezgettem folyamatosan a saját konyhám helyén kialakított házi üzememben. Mivel nem ment tökéletesen, ezért a belgiumi Csokoládé Akadémián elvégeztem egy csokoládékészítő tanfolyamot, ahová bár nehéz volt bekerülni, de végül Húsvét után sikerült a képzést megkezdenem.  Végül megfeszített munkatempóban, 6 hónapos tervezési folyamat végén, a munkahelyem elvesztésének 1,5 éves évfordulóján, 2010. június 21-én indultunk el hivatalosan.
Honnan jött a név?
Rengeteg ötletem volt. A leghitelesebbnek azt tartom, ha valaki manufakturális jelleggel készít valamit, akkor adja hozzá a saját nevét úgy, ahogy például a borok is az adott borász nevét viselik. Mészáros néven viszont senki nem venne csokoládét és mivel célom volt a külföldi terjeszkedés is, ezért olyan nevet kellett találnom, amit külföldön is könnyű kimondani.
 
chocoMe azért lett végül, mert jelképezi a ”csokoládé, ahogy én szeretem” érzést, ugyanis az első koncepció az volt, hogy mindenki saját magának állíthat össze csokoládékat válogatott alapanyagokból, és mi azt készítjük el neki. 
Mi volt konkrétan a chocoMe célja?
Az volt a cél, hogy kiemelkedő minőségű, magasra pozícionált terméket gyártsunk. Olyat, ami külalakra is tökéletes. Fontos volt, hogy milyen alapanyagokból fog készülni a csokoládé és milyen eljárással. Mi például 100% kakaóvajjal dolgozunk, míg sok esetben a kakaóvajat más cégek olcsóbb megoldással helyettesítik, így náluk az adott csokoládé kakaóvaj tartalma lecsökken. 
 
Elsődleges cél az volt, hogy mindenki a saját ízlésvilága szerinti csokoládét tudjon rendelni, ugyanakkor azt vettük észre, hogy a saját magunk összeállításaival segíteni tudjuk az embereket a döntésben. Így kis idő múlva már előre elkészített összeállításokat is lehetett rendelni.
Hogy lett a chocoMe rövid idő alatt ilyen sikeres?
A legelső sajtótájékoztató során, a meghívóval együtt kiküldtük a csokoládé feltétek listáját, hogy a meghívottak válasszanak alapot, feltétet és mi megcsináljuk nekik azt az összeállítást.  Mivel ez egy kuriózum volt, ezért az eredetileg számolt 8-10 újságíró helyett 41-en jeleztek vissza és végül 33-an jöttek el, ami nagy siker volt. A sajtótájékoztatón elsősorban azt hangsúlyoztuk ki, hogy hogyan készül a csokoládé. Ez sajtómegjelenéseket generált, ami újabb sajtóeseményeket eredményezett. Hetente több újság is érdeklődött irántunk. Az ismertséggel együtt nőtt a forgalmunk, majd nőtt a viszonteladói értékesítés is, hiszen a csokoládé egy olyan varázsszó, amire rengeteg ember felkapja a fejét. Jelenleg több mint 1.000 különböző sajtóbejegyzésben lehet megtalálni a chocoMe nevet az interneten. 
Hogyan alakult a chocoMe forgalma az első években?

A csokoládé szezonja ősztől kezdődik és tavaszig tart, nyáron értelemszerűen kevesebb csokoládé fogy. Mivel nyár elején nyitottunk, ezért kezdetben kb. napi 10-20 tábla ment el. A nyár végére elértem a napi 30-100 tábla közötti megrendelést, így egyre inkább azt éreztem, hogy szükségem lenne segítőre. Az első munkatársamat, aki most már az üzemvezetőm, 2010 októberében vettem fel, aztán eljött a karácsonyi szezon, így újabb munkatárssal bővültünk. 

Nem sokkal később helyhiány miatt költöznünk kellett, a mostani helyünk a hátsó üzemterületen kívül az irodát és a bemutatótermünket is már magában foglalja 450 nm-en. 
Mekkora a chocoMe forgalma?
2010-ben 42.000 táblát adtunk el fél év alatt. 2011-ben már 162.000-ret, tavaly 290.000-et, idén pedig a reálisan tartható cél 360-380.000 tábla között lesz, de könnyen elképzelhető, hogy a 400.000-ret is elérjük. 
Hányfajta csokoládé van most jelenleg?
A weboldalunkon a csokoládé tervezése esetén 3 csokialapból (ét, tej, fehér) és kb. 76 feltétből lehet választani. Matematikailag kb. 60 millió variáció hozható létre, de ebben természetesen vannak olyan variációk, amiket várhatóan senki sem enne meg. Ezen felül 8 termékcsaládból százféle kész termékünk van, amit évente frissítünk az éves fogyást figyelembe véve, vagy új összeállítások által. A bemutatótermünkben 76 féle csokoládéból lehet választani, ide a best of termékeinket tesszük ki. 
Hogyan oszlik meg a chocoMe értékesítése Magyarországon és külföldön?
Magyarországon szerintem piacvezető pozícióban vagyunk a manufakturális jelleggel működő csokoládékészítők között, bár erről nincsen kimutatásunk. Kb. 130-140 aktív viszonteladónk van. Az interneten keresztül a forgalmunk kb. 10%-a generálódik, aminek fele az egyedi csokoládé összeállításokat, másik fele a kész termék vásárlásokat takarja.
Tavaly az éves átlagunk 40%-a export volt, idén átlagosan 60%-os az exportunk. 14 országban vagyunk jelen nagyságrendileg 800 értékesítési ponton, Ausztráliában franchise csokoládékészítővel, de megtalálhatóak vagyunk Svájcban, Lichteinsteinben, Franciaországban, Ausztriában, Szlovéniában, Romániában, Spanyolországban, Monacoban, Csehországban, Litvániában, Svédországban, Dániában, ősztől pedig már Finnországban is leszünk, valamint Angliával és Németországgal is kezdődik egy együttműködés, illetve szeptembertől Moszkvára is fókuszálunk.
Milyen ma a magyarországi csokoládékultúra?
Magyarországon nincsen hagyománya a csokoládékultúrának, hiszen korábban nem voltak csokoládékészítők. Pl. Belgiumban szinte minden városban van egy manufaktúra, Magyarországon ez egyelőre nehezen képzelhető el.
Az is érdekes tény, hogy aki ma Magyarországon neves csokoládékészítő lett,  egyikűjük sem cukrász. Van közöttünk gépészmérnök, közgazdász, stb. A csokoládékészítés olyan, mint a borászat, csak az gyökerei  most lettek lerakva. Azt is csak a rendszerváltás után találták ki, hogy magánpincészetek bort fognak készíteni, ilyen korábban nem nagyon volt. A borászatra jellemző, hogy a borászok összefognak és együtt valósítják meg céljaikat, hiszen rájöttek arra, hogy egységben az erő. Úgy gondolom, hogy a magyar csokoládé sosem lesz ismert se itthon, se külföldön, ha mi, csokoládékészítők nem fogunk össze úgy, mint pl. azt Belgiumban tették. 
Mi a chocoMe sikerének titka?
Abszolút elhivatottan dolgozom, maximális precizitással és perfekcionizmussal, valamint elképesztő hittel, ráadásul nem elégszem meg kompromisszumokkal. Sosem jutott az eszembe, hogy amit kitaláltam, az nem megvalósítható. 
Mire a legbüszkébb?
Úgy érzem, hogy sikerült egy olyan új termékkategóriát teremteni a csokoládé piacon belül, ami például a zürichi csokoládékiállításon, a csokoládé hazájában az egyik legsikeresebb stand volt. 
Büszke vagyok arra is, hogy rövid idő alatt olyan szintű növekedést értünk el, ami hihetetlennek tűnik.  Most már tisztán látom azt, hogy meghatározó csokoládé márka tudunk lenni egy olyan piacon, ahol meghatározó nevek vannak. 
Számos díjjal is rendelkezünk már, mint például Innovációs elismerés, Arany Penge díj, Csomagolásverseny díja, Magyar Termék Nagydíj, MagyarBrands 2011, majd MagyarBrands 2012, Év honlapja díj, Árukereső által meghirdetett év boltja díj, stb.. 
A legbüszkébb azonban az Ernst&Young „Az év üzletembere” pályázaton elnyert „Jövő ígérete” kategória díjára vagyok. A mai napig nem tudom, hogy ki jelölt a díjra, eleinte nem is foglalkoztam vele, de végül az utolsó pillanatban beadtam a pályázati anyagot, majd el is feledkeztem róla. Nem gondoltam volna arra, hogy a korábbi díjazott nevek mellett van esélyem a díjra. Végül kapcsolatépítés miatt mentem el a gálára, ahol a hosszú bevezető első 3 mondatánál már tudtam, hogy én kapom a díjat. 
Mit üzennél egy kezdő vállalkozónak, vagy annak, aki vállalkozni szeretne?
Úgy indítottam el a vállalkozást, hogy bármi, amit csinálok, az különbözzön a többitől, legyünk mások és ne csináljunk olyat, amit mások. Ha ez megvan, akkor borzasztóan kell benne hinni, különben nem tudsz elérhető célokat kitűzni. A legfontosabb, hogyha ezek a célok megvannak, akkor semminek sem szabad ettől eltántorítania. Lehet, hogy korábban fontosnak tartott dolgok átértékelődnek, esetleg barátokat is veszthetsz miatta, de valahol csak 100%-os erőbedobással lehet igazán sikereket elérni.
Elképesztő elszántság és kitartás kell, ha kell reggel 8-tól akár éjfélig tartó munkavégzéssel és kezdetben félre kell tenni mindent a cél érdekében.