Magyar sikertörténetek

Vajon a mai gazdasági helyzetben milyen nehézségekkel küzdene meg egy "vállalkozó" ötletember? Mindenképpen megéri saját elképzeléseinket megvalósítani...
Neuzer András története 1987-ben kezdődött. Saját kerékpárjához kellett volna alkatrész, de egy boltban sem kapott, így ő maga kezdett el kerékpáralkatrészeket gyártani. Ma a négy hazai bicikligyártó vállalat egyikének tulajdonosa.

Kezdetek


Eleinte csak apró dolgokat: kulacstartót, fékpofát, féknyerget, csomagtartót. Portékáját a Keravillnak és a Szigmának adta el. "Elavult gépekkel kezdtünk, azokra volt pénz. Azokat a munkafázisokat, amiket nem tudtam házon belül elvégezni, például gumit fröccsenteni a fékpofákhoz, kiadtam alvállalkozásba. ’89-ben már tíz főt foglalkoztattam, mellette pedig még volt munkahelyem is. Gépészmérnök vagyok." - emlékszik vissza Neuzer András.


A rendszerváltás után már főállású biciklialkatrész-gyártóként dolgozott. Vállalkozása egyre bővült, 1992-től az alkatrészgyártás mellett már Tajvanból importált bicikliket is összeszereltek. Első évükben tizenkétezer, ’95-ben pedig már negyvenötezer darab kétkerekűt raktak össze és adtak el, kizárólag hazai piacra. Itt már a saját fejlesztésű biciklik gyártása is reálissá vált, így 1996-ban megszületett az "ALTRIX" márka, melynek sikere máig töretlen.

Két év múlva, 1998-ban indult az export, akkor még csak keletre: a magyar bicikli román, orosz, ukrán és moldáv piacon egyaránt hódított. "Az ezredfordulón gyártottuk a cég történetében a legtöbb kerékpárt, százötezer darabot készítettünk. Úgy gondolom, az akkor zajló szerbiai háború miatt. Akkor Szerbia volt a legnagyobb felvevő piacunk, de a szlovákoknak is szép számban értékesítettünk" - mondja Neuzer András. 2002-ben sikerült betörniük a nyugat-európai országokba is: elsőszámú célpontjuk Svájc és Nagy Britannia volt, de szép eredményeket értek el Németországban és Svédországban is.

Cégpolitika és pályázatok

"Üzemünk éves kapacitása nyolcvanezer bicikli, ha nagyobb megrendelés érkezik, százezer darabig növelhető a termelés. Az alacsonyabb darabszámú, négy-nyolcezer kerékpárt rendelőket szívesebben szolgáljuk ki, mint a hatvan-százezret kérőket." Mégpedig azért, mert ha megrendelő visszalép, nem éri akkora kár a vállalatot, mintha az éves mennyiséget mondanák le. "Célunk a sok kicsi, nem egy nagy."


A Neuzer kerékpár Kft. éves árbevétele kétmilliárd forint. Tulajdonosa szerint ez egyben áldás és átok is. "A kezdeti időkben folyamatos volt az árbevétel-emelkedés, rendre hozni tudtuk a pályázati feltételekben szabott növekedést. Így 2002-ben a Széchényi Terv keretén belül sikeresen pályáztunk új festőcsarnokra, 2004-ben pedig munkahelyteremtésre. 2006-ban pedig informatikai pályázaton, integrált vállalatirányítási rendszerre nyertünk pénzt" - sorolja a sikeres pályázatokat Neuzer András.

"Most viszont, ekkora árbevétel mellett úgy érezzük, ki vagyunk zárva a pályázatokból. Százmilliós beruházáshoz harmincmillió forint támogatást nyújtanak, amihez tíz százalékos bevétel-növekedést kellene produkálnunk. Ez lehetetlen."

 

Fejlesztések saját zsebből és versenysport


Bár most nem pályáznak, az üzem fejlesztése nem áll le: megtakarításaikat és bevételüket forgatják vissza. "Tavaly jelentős technológiai fejlesztéseket hajtottunk végre, a géppark újítása, korszerűsítése folyamatos. Hétvégén pedig egy új, négyezer-ötszáz négyzetméteres szerelőcsarnokot adunk át, Esztergomban" - újságolja a cégvezető.


A Neuzer Kerékpár Kft. szinte a kezdetektől támogatja a magyar kerékpársportot. A sportolók támogatásában is érződik a cég üzletpolitikája: "nekünk nem az a célunk, hogy egy emberre költsünk el milliókat, inkább szélesebb körnek biztosítsunk támogatottságot" - ismerteti szponzori tevékenységét Neuzer András. "Egyéni versenyzők támogatása során többször jártunk úgy, hogy a pozícióba került sportolónkat elcsábította egy multi cég, nagyobb támogatást ígérve. Ezekkel a szituációkkal nem tudunk mit kezdeni, nem akarunk a sportolók sikerei útjába állni."

1995-ben a vállalkozás megalapította a Pilis Cross Country Club-ot, ami mára Pest megye legjelentősebb hegyikerékpáros egyesületévé vált. A klubot és a versenyzőket pénzzel és eszközökkel egyaránt támogatják.

Itthon és külföldön

A gyártás egy esztergomi, régi, felújított gyárépületében zajlik. "Csepelen van az alkatrész,- és kerékpár-raktárunk, onnan bonyolítjuk a belföldi terjesztést. Ezen kívül van egy sajáttulajdonú gyárunk Marosvásárhelyen, és egy szlovák tulajdonú, de a mi irányításunk alatt működő üzem Szlovákiában. Ott az adott országok piacára gyártunk bicikliket és alkatrészeket" - mutatja be a Neuzer-csoportot a cégvezető. "Üzemeinkben összesen százharminc embert foglalkoztatunk."

A Neuzer bicikli-paletta igen széles: gyermekbicikliktől kezdve az országúti, városi és hegyi kétkerekűkön át egészen a professzionális versenykerékpárig. De találunk a kínálatban bmx-et, rollert, és villanybiciklit is. Az áraik is hasonlóképp alakulnak: hobbi Mountain Bike-ot (MTB) harmincezer forintért, országútit hatvanezerért kaphatunk. Szinte minden kategóriában akad bicikli százezer forint felett is.

 

Forrás: origo - Vállalkozói negyed

 
     
X
Brandig 2017