Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

ujHÁZ Centrum

Életünk során minden egyes vásárlás döntés elé állít minket. Melyik márkában bízzunk? Mennyi pénzt szánjunk rá? A minőséget vagy az árat vegyük inkább figyelembe? Sok-sok szempont, amelyek alapján végül választunk. Egy mosópor vagy egy joghurt esetén nincs túlzott jelentősége a dolognak, hiszen amennyiben nem voltunk elégedettek velük, legközelebb másikat veszünk.

 

Univer

Az Univer Szövetkezeti ZRt-t 344 magánszemély és 4 belföldi társaság alapította. A cégcsoporton belül tulajdonosi funkciókat lát el és ugyanakkor – külön szerződések alapján – szolgáltat is a többi társaságnak; lényegében a holding központi szervezete. A cégbíróság 2002. szeptember 6-án jegyezte be.

 

Unix Autó

Egy ősi kínai mondás szerint az ezer mérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Az UNIX Autó sikertörténetének esetében ez átültethető immár több millió kilométerre és stílusosan padlógázos haladásra. Mint a legtöbb nagy történet, a miénk is egy kis országban kezdődik, melynek fővárosában, 1994-ben felépül a mai UNIX főhadiszállás, majd nem sokkal később kifejlesztésre kerül a Trade-Line, egy saját autóalkatrész kereső szoftver, ami megalapozza a cég további üzleti sikereit.