Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Bétex

A márka rövid bemutatása és története:

 

A Bétex ZRt jogelődjét 1947-ben alapította a magyar állam. A vállalat évtizedeken át elsősorban nagykereskedelmi tevékenységet folytatott. A rendszerváltást követően, 1993-ban a cég részvénytársasággá alakult, egyidejűleg privatizálták. A részvények ma 100 %-ban magyar állampolgárok tulajdonát képezik.

A Bétex ZRt azon kevés privatizált cégek egyike, amely a mai napig eredeti tevékenységi körét folytatja és töretlenül fejlődik. Ennek eredményeként a nagykereskedelmi tevékenység mellett ma már rendkívül hangsúlyos a kiskereskedelmi értékesítés is. A cég a kiskereskedelem területén Budapestre koncentrál, ma már 4 saját áruházban kínálja termékeit.

Tudomásunk szerint a Bétex ZRt az egyetlen olyan magyarországi vállalat, amelynek kínálatában megtalálható a lakásban szükséges textíliák teljes termékskálája. Függönyök, sötétítők, bútorszövetek, szőnyegek mellett ágyneműk, takarók, törölközők, díszpárnák, ágynemű huzatok, abroszok, konyharuhák, paszományok, karnisok, kiegészítők és egyéb textiláruk sora alkotja a választékot.

Több évtizedes piaci jelenlétünk lehetővé teszi a világ gyártóival való folyamatos kapcsolattartást, partnereink Európa, Amerika és Ázsia elismert textil- és szőnyeggyárai. A termékek beszerzése során külön figyelmet fordítunk arra, hogy a klasszikus termékskála mellett az évente módosuló nemzetközi lakástextil divatot is kövessük. A kereskedelmi tevékenységhez, igény szerint, kapcsolódó szolgáltatásokat is nyújtunk. A házhozszállítás, karnisszerelés, függöny felrakás mellett lakberendezőink segítenek a színek, stílusok és aktuális trendek közötti eligazodásban, tanácsot, ötletet adnak, vagy terveket készítenek az egyedi igényeknek megfelelően.

Az egyedi igények kielégítését szolgálják saját varrodáink is, ahol - szükség esetén szakszerű helyszíni felmérés alapján - nem csak a legkülönfélébb függönyök, drapériák, hanem ágyterítők, párnák, székhuzatok stb. varratása is megrendelhető.

A Clara védjeggyel védett, kiváló minőségű késztermékeink külön termékcsoportot képeznek, egyedi tervezésűek, azokat kizárólag mi forgalmazzuk.

A vevők minél magasabb szintű kiszolgálása érdekében munkatársaink a lakástextil termékismeret és kereskedelmi kiszolgálás terén speciális szakmai képzést kapnak. Mindez garantálja a kereskedelmi tevékenység és a minőségvédelem magas színvonalát.

Nagy- és kiskereskedelmi partnereink, vevőink megelégedését jelzi folyamatosan növekvő forgalmunk, és ezt tükrözi a vidéki partnerüzletek számának gyarapodása is.

 

Weboldal: //www.betex.hu/

Kapcsolat:

Bétex Zrt.

Cím: 1134 Budapest Lehel u. 8.

Telefon: +36 (1) 433-2176

Fax: +36 (1) 433-2177

Email: betex@betex.hu