Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Gála

 

Akik ismernek bennünket azt mondják, hogy a Gála maga a történelem. 1992-ben, amikor az alapítók még főiskolásként elhatározták, hogy ki szeretnék magukat próbálni a kitelepült vendéglátás területén sokan nem hittek ebben. A lehetőségek évtizedében, aki tisztában volt a nyugati trendekkel és volt egy kis bátorsága nagyot alkothatott. Nyugaton a catering piacnak már évtizedes hagyományai voltak, míg itthon akkoriban váltották fel igényesebb éttermet a restiket és a csárdákat. 

A döntés helyesnek bizonyult. Néhány éven belül a Gála Magyarország legnagyobb party service vállalatává, a kitelepült vendéglátás területén megkerülhetetlenné vált. A tulajdonosok népszerűség-hajhászás helyett tudatos építkezésbe fogtak és élen jártak az innovációban is. Mi alkalmaztunk először székszoknyákat, komoly raktárbázist építettünk ki és termelőkonyhák több ezer fő ellátását képes volt biztosítani. 

Az ezredforduló környékén sorra alakultak a Catering cégek, amelyre a piac is élénken reagált, így kialakult a természetes megosztottság, amelyben a Gála is hosszú évekre megtalálta a helyét. A lendületes, fiatal csapat az évek során mindig az igényekhez alkalmazkodott, szolgáltatásaikat a piac alakította.

2008-ban a Gála csapata elsőként ismerte fel, hogy a klasszikus rendezvénypiac zsugorodik, amely különösen igaznak bizonyult a party service szolgáltatásokra. Komoly előkészítő munkát követően nevet változtatott, így 2009 január 1-től Gála party Service helyett, Gála Eseményszervező Kft néven folytatja munkáját. Ekkortól már nemcsak vendéglátással, hanem ügynökségi rendezvényszervezéssel foglalkozik köszönhetően ismert szakemberekkel kibővült kreatív osztálynak. 

Ma a Gála egy modern, letisztult vállalkozás, amely az innováció elkötelezett híve. Három éve tartó munka eredményeképpen már nemcsak catering szolgáltató, hanem egyre inkább rendezvény ügynökség.

 

Weboldal: http://www.gala.hu/

Kapcsolat:
Gála Eseményszervező Kft.

Cím: 1134, Budapest, Róbert Károly krt. 82-84.
Telefon: +36 (1) 240 2777
E-mail: gala@gala.hu