MagyarBrands Szakértői Bizottság

Dr. Serényi János, Értékrend Consulting,
MagyarBrands Bizottság elnöke

Dr. Serényi János a McCann-Erickson Budapest Reklámügynökséget 20 évig vezette, emellett a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének alapítója. Alapításuk óta vesz részt a Superbrands és a MagyarBrands programok munkájában és bizottságaiban. 15 éve a márkaépítéssel és vezetői, kommunikációs tréningekkel foglalkozó Értéktrend Kft. tulajdonosa. Oktatott többek között az Egyesült Államokban, Indiában, Kuvaitban is. Az online tréningeket kínáló videotrening.hu felület megalkotója.

KIVÁLÓ FOGYASZTÓI MÁRKA KATEGÓRIA ZSŰRIJE

Barna Tamás, Republic Group
Barna Tamás a 25 éves, független budapesti reklámügynökség, a Republic Group igazgatósági elnöke, és Közép-Európa legjelentősebb márkastratégiai és kommunikációs szakmai csúcstalálkozójának, a BrandFestivalnak alapítója. A MagyarBrands zsűrizés során az innovatív, megújulni képes márkákat keresi, különösképpen azokat, akik a virtuális térben is tudnak adaptálódni a megváltozott fogyasztói igényekhez.

Becker György, Becker Bear Consulting
Becker György pszichológus 1984 óta foglalkozik reklám és kommunikáció kutatással, a témában több könyve és tanulmánya megjelent. Dolgozott nemzetközi reklámügynökségnél kreatív igazgatóként, multinacionális piackutató vállalatoknál vezető kutatóként, a BME és az ELTE címzetes docense. Jelenleg kutató-tanácsadóként és óraadó egyetemi tanárként tevékenykedik, 10 éve rendszeres előadója a Média Hungary és az Internet Hungary konferenciáknak.

Dr. Bauer András, Budapesti Corvinus Egyetem, Marketingmenedzsment Tanszék
Dr. Bauer András a Corvinus mellett rendszeresen tanított Amerika és Európa vezető egyetemein (Berkeley, NYU, HEC, Sorbonne) marketing és értékesítés tárgyakat. Számos könyve mellett, társszerkesztője a Márkamenedzsment könyvnek. Kutatásait a személyes értékesítés, a design, valamint marketing digitalizáció alkotja, foglalkozik a fogyasztói pénzügyek, a kereskedelmi hatékonyság és az ingatlanpiac kérdéseivel.

Fischer András, EasyCON 
Fischer András négy szakmai korszakot jelöl karrierjében: a külkereskedelemben kezdte, majd folytatta a bankszektorban, onnan médiára, végül a távközlésre tért át. Mindig pont akkor érkezett meg az adott piacra, amikor az átalakult, így részt vehetett egy-egy szakma megújításban – általában első vagy második számú vezetőként. Ezek közül a média talán az, ahol a legtöbb nyomot hagyta. Állandóan tanuló, megújuló, kreatív ember hírében áll és ezt elvárja a környezetétől is.  

Gosztonyi Csaba, MOME OPEN
Gosztonyi Csaba 1998-ban kezdte reklámkarrierjét a Kreativ című marketing és reklám szaklap szerkesztőjeként, riportereként és marketingvezetőjeként. Többek között az első marketingkommunikációs rádióműsorok ötletgazdája és szerkesztője volt, reklámügynökségi vezetőként számos kreatív díjat nyert. 2017 óta a Golden Drum Hall of Fame tagja, 2021 óta pedig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, MOME OPEN felnőttképzéséért felel.

Hermann Zsuzsanna, Trade magazin 
Hermann Zsuzsanna közgazdász 17 éve főszerkesztője az FMCG piacvezető b2b magazinjának, a Trade magazinnak, összesen 27 éve foglalkozik ezzel a területtel. Emellett pedig számos szakmai szervezetnek és zsűrinek tagja, de kiemelendően a Lánchíd Alapítvány kuratóriumának elnöke. Kuratóriumi munkájával olyan hátrányos helyzetű középiskolásoknak segít, akik bár képességeik alapján egyetemi tanulmányok elvégzésére hivatottak, anyagi lehetőségük támogatás nélkül nem tenné ezt lehetővé.

Hinora Bálint, Positive Adamsky
Hinora Bálint a Positive Adamsky ügynökségi csoport társtulajdonosa és a cégcsoport ügyvezető igazgatója. Pályáját a hazai reklámügynökségi piacon 2003-ban kezdte el, 2005-ben lett ügyvezető. A Positive Adamsky Magyarország egyik legnagyobb magyar tulajdonú kommunikációs ügynöksége, ügyfélportfóliójában erős nemzetközi és magyar versenypiaci márkák találhatóak. A szolgáltatási paletta alapján a Positive Adamsky integrált, full service szolgáltató, azaz nincs olyan a marketing és az értékesítés támogatás területén, amivel ne foglalkoznának.

Kozák Ákos, Impetus Research
Kozák Ákos a Budapesti Gazdasági Egyetem egykori docense, majd a Kibergazdaság-kutató Központ tudományos munkatársa, ahol a robotizáció és az ipari automatizálás társadalomra gyakorolt hatását kutatta. 2008-ban Klauzál Gábor-díjat kapott. Szakterülete a jövőkutatás és a fogyasztói tanulmányok, PhD-fokozatát fogyasztásszociológiából szerezte. Az üzleti jövőkutatásokhoz szükséges módszertant a kétezres években sajátította el és azóta is több nemzetközi vállalatnak dolgozott stratégiai előrejelzési projektekben. Három évtizedes nemzetközi üzleti környezetben eltöltött időszak után ma az Egyensúly Intézet üzleti közösséggel való kapcsolattartását irányítja, illetve a piaci elemzési és tanácsadási szolgáltatások területét vezeti.

Lakatos Zsófia, Emerald PR
Lakatos Zsófia a Magyar PR Szövetség Örökös tagja, korábbi elnöke és az Emerald Public Relations alapító-ügyvezetője. Nemzetközileg jegyzett fenntarthatósági szakértő, 2013-ban Londonban szakkönyve jelent meg, ugyanebben az évben az országban elsőként kapta meg a Fenntarthatóság Szakmai Követe díjat. A Budapest Klub Global Executive Council alelnöke, a Superbrands, MagyarBrands és Green Brands zsűritagja, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja, emellett a Smaragd Akadémia, a Válság112 és a Business Sustainability Program alapító-tulajdonosa.

Mezriczky László, Ispiro Consulting
Mezriczky László több évtizedes szakmai háttérrel vállalati kommunikációs szakértő, 2007-ig multinacionális kommunikáció menedzsment, jelenleg pedig vezetői kommunikációs tanácsadás témában munkálkodik. A Magyar Reklámszövetségben két évtizede aktív tagja, egy időben elnöke is.

Dr. Nagy Bálint, IBS, The University of Buckingham
1985-ben MALÉV-nél kezdte pályáját, majd 1991-ben az amerikai BBDO reklámügynökség bízta meg budapesti irodájának megalapításával. Ma már több évtizedes szakmai háttér áll a háta mögött, amelyben dolgozott az IBM Magyarország marketing kommunikációs igazgatójaként, a MATÁV, majd a Magyar Telekom Csoport társasági- és marketingkommunikációs igazgatójaként, illetve a Vodafone Magyarország kommunikációs igazgatójaként is. 2009-től napjainkig az International Business School (IBS) marketing tanszék vezetője és 2012-ben a Kreatív szaklap az elmúlt húsz év legmeghatározóbb kommunikációs szakemberei közé választotta.

Dr. Vass László, Budapesti Metropolitan Egyetem
Dr. Vass László rector emeritus a Budapesti Metropolitan Egyetemen, amely intézmény elsőként vezette be az üzleti kommunikációs képzést a felsőoktatásban, kínálatukban a kreatív ipari és alkalmazott vizuális művészeti képzési irányok is jelen vannak. Kezdeményezője volt a lobbisták képzésének és elnöke a már megszűnt lobbi szövetségnek. Mindemellett közkapcsolati kommunikációt oktat itthon és külföldön, és a kezdettől részt vesz a MagyarBrands és a magyarországi Superbrands tevékenységében is.

Vágvölgyi Mihály, DeepInsight Creative
Vágvölgyi Mihály kommunikációs szakemberként többek között alapítója a DeepInsight Creative integrált kommunikációs ügynökségnek is. Sorozat-vállalkozóként, több területen is jelen van mint befektető. Az elmúlt években az egészségügyben indított több projektet: a járóbeteg diagnosztikai ellátástól kezdve a fázis I-IV. -ig tartó gyógyszerklinikai vizsgálatokat bonyolító cégcsoport hálózat alapításáig.

KIVÁLÓ ÜZLETI MÁRKA KATEGÓRIA ZSŰRIJE

Dr. Babai László, Prima Medica Egészséghálózat
Dr. Babai László orvos és marketing, minőségirányítási közgazdász végzettséggel tulajdonosként, ügyvezetőként és civil szervezeti vezetőként idén húsz éve aktív szereplője a hazai egészségügyi szolgáltató rendszernek. Érdeklődésének és tevékenységének fókuszában az egészségügyi ellátást igénybe vevőket és az ellátást nyújtókat támogató hatékony szolgáltatások kiépítése, fejlesztése, működtetése és fenntartása áll. 

Bogdanovits László, Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége
Bogdanovits László mérnöki diplomát szerzett a Nehézipari Műszaki Egyetemen, majd a 90-es években, akadémiai felkérésre több járműipari tanulmányt készített. 1993-ban amikor a magyar járműipar elvesztette piacait, megalapította a Magyar Járműalkatrészgyártók Szövetségét, amelynek ügyvezető főtitkára volt, majd nyugdíjazása után a szövetség elnökségi tagjaként folytatta a munkát. 2021-ben elismerésül megkapta a „Tiszteletbeli Főtitkár” titulust, hiszen szövetségük munkájának is köszönhető, hogy a járműipar vezető iparággá vált.

Bendl Mátyás, POME 
Bendl Mátyás 2000-ben alapította youth marketing- és média fókuszú cégét, mely a 15-25 éves célcsoportra specializált integrált kampányokat nyújt ügyfelei számára. A fiatalok elérése és megszólítása állandó új kihívást jelent a számukra. Szakadatlanul kell tartaniuk a lépést az ifjúsággal, hiszen ez jelenti az állandóságot, a fiatalságszérumot és az ősz hajszálakat egyaránt.

Dr. Csikai Miklós, Árpád-Agrár Zrt. 
Dr. Csikai Miklós kertészmérnöki oklevelét 1966-ban szerezte Budapesten, majd Csongrád megyében dolgozott a legjelentősebb termálvízfűtéses üvegház és fólia alatti zöldséghajtatást végző üzemekben. 1990-től Magyarország legnagyobb zöldséghajtató üzemének, a szentesi Árpád Szövetkezetnek választott elnöke lett, 1999. október 1-től pedig az Árpád-Agrár ZRt. elnök vezérigazgatója, mindemellett 15 évig volt a Magyar Agrárkamara elnöke is.

Dörnyei Otília, Inspira Research, Óbudai Egyetem
Dörnyei Otília több mint két évtizede foglalkozik fogyasztói- és szervezeti piackutatásokkal, elsősorban az FMCG és kereskedelem területén. Több száz piackutatásban vett részt elemzőként, illetve kutatás vezetőként. Öt éve tanít felső oktatásban, 2022. szeptemberétől az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági szakán oktat. Aktívan részt vett a Superbrands és a Magyarbrands kutatási designjának kialakításában.

Földvári Csaba, LFSP - Second Opinion First
Földvári Csaba az elmúlt bő harminc év során a kommunikációs szakma szinte minden területén szerzett munkatapasztalatot ügynökségi és ügyfél oldalon, valamint tanácsadóként egyaránt. Cége, az LFSP – Second Opinion First tevékenységének fókuszában a brand építés mellett jó ideje a krízis kommunikáció és az issue management áll. A felső vezetők – kritikus döntések előtt szükségszerű – magányosságát az egyre népszerűbb második vélemény szolgáltatásával igyekszik enyhíteni.

György Gábor, Blackburn Consulting
György Gábor Netvestor cégcsoport, illetve annak tagjaként működő Blackburn Consulting egyik alapító tulajdonosa. Közgazdász-informatikusként a szakterülete elsősorban a vállalatértékelés, vállalati teljesítménymérés, adatvezérelt üzleti döntések és ezekhez kapcsolódó informatikai megoldások. Az utóbbi években a marketing és pénzügyek metszetében levő témákkal is foglalkozik, mint a például a márkaértékelés vagy marketing hatékonyságának mérése.

Kamasz Melinda, Tudás.hu

Kamasz Melinda közgazdász, gazdasági újságíró, a tudás.hu alapító főszerkesztője, mindemellett jelenleg a Jazzy rádió Business Class reggeli műsorának társműsorvezetője. Korábban a Figyelő és a Világgazdaság főszerkesztő-helyettese volt. Ugyanakkor végzett ékszer és festménybecsüs

Kőszegi András, márkatanácsadó
Több évtizedes rádiós és televíziós tapasztalattal a Gazdasági Rádió elindításában kommunikációs igazgatóként és szerkesztő-műsorvezetőként vett részt. Márkatanácsadóként kicsi és nagy cégeknek is dolgozik. Elindította az onbrands.hu márka hírportált. Az elmúlt évtizedekben a hazai felsőoktatási intézmények óraadója, kurzusvetője, de tartott szemináriumot CSR és márka témában a Singapore Management University-n is. Jelentős kerekasztal beszélgetések moderátora, konferenciák, vállalatok, szervezetek márkainspirációs előadója. Jó néhány elismert szakmai díj zsűri tagja, az +EZ A BRANDING 51 MÁRKÁS BESZÉLGETÉS” és az „EZ A CSR 51 FELELŐS BESZÉLGETÉS” könyvek szerzője. 2023-tól a SkillX Technolgies tanácsadója, 2024-től a márkáért felelős vezérigazgató-helyettese.

dr. Keresztesi Péter, média tanácsadó
dr. Keresztesi Péter közel 30 éve dolgozik a marketing területén. A bécsi magyar nagykövetség sajtóattaséjaként kezdte, majd külföldi és hazai lapkiadóvállalatoknál látott el felsővezetői feladatokat. Jelenleg médiatanácsadással, illetve bormarketinggel foglalkozik.

Radetzky Jenő, Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Radetzky Jenő mérnök, közgazdász, vállalkozó, jelenleg pedig a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ezenkívül az Osztrák Köztársaság tiszteletbeli konzulja a.D.; Kd-i Területi Vízgazdálkodási Tanács elnöke, DUIHK Tanácsadó Testületének tagja; HEPA Felügyelő Bizottság tagja. Elismerései közé tartozik többek között a Magyar Gazdaságért Díj; Aranyalma Díj; Magyar Termék Nagydíj Pályázat–Kárpát-medencéért Nívódíj; MKIK Mercure Díj is.

Dr. Totth Gedeon, Magyar Marketing Szövetség
Dr. Totth Gedeon a Budapesti Gazdasági Egyetem marketing tanszékének szaktanácsadója és címeres főiskolai tanár, de már több hazai és külföldi egyetemen is oktatott marketinget. Témavezetőként vesz részt a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Gazdaság- és Regionális Tudományi Doktori Iskola és a Kertészettudományi Doktori Iskola munkájában. Több szakmai szervezetben rendelkezik tisztségekkel: a Magyar Marketing Szövetség elnökségi tagja, az Agrár- és Élelmiszermarketing Tagozat vezetője, emellett a MagyarBrands Szakmai bizottságának tagja, valamint a Business Superbrands Szakmai bizottságának elnöke.

dr. Vértes András, GKI Gazdaságkutató Zrt.
dr. Vértes András makrogazdasági szakértő, 1998-tól a GKI Gazdaságkutató Igazgatóságának elnöke, a legismertebb magyar gazdasági szakértő. 2009-ben Magyarország miniszterelnökének jelölték. András az elmúlt 20 évben a miniszterelnök vagy a pénzügyminiszter tanácsadója volt Magyarországon, az Államreform Bizottság tagja. Dolgozott az Európai Bizottságnak vagy az Európai Parlamentnek, számos könyv, cikk és tanulmány szerzője. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki.

KIVÁLÓ INNOVATÍV MÁRKA KATEGÓRIA ZSŰRIJE

dr. Antal Erzsébet, FlyBySense 
dr. Antal Erzsébet közgaszdászként végzett, majd Swinburne University Melbourne, Exeter University UK folytatta tanulmányait. Szakmai pályafutását nemzetközi légiközlekedésben - MALÉV-nél - kezdte, végig járva a langrétát gazdasági vezérigazgató helyettes, majd vezérigazgató volt. Ezután a kiskereskedelmben dolgozott a TESCO gazdasági vezetőjeként. Jelenleg a Profirent Gépkölcsönző Kft. és a FlyBySense ügyvezető igazgatója.

György Gábor, Blackburn Consulting
György Gábor Netvestor cégcsoport, illetve annak tagjaként működő Blackburn Consulting egyik alapító tulajdonosa. Közgazdász-informatikusként a szakterülete elsősorban a vállalatértékelés, vállalati teljesítménymérés, adatvezérelt üzleti döntések és ezekhez kapcsolódó informatikai megoldások. Az utóbbi években a marketing és pénzügyek metszetében levő témákkal is foglalkozik, mint a például a márkaértékelés vagy marketing hatékonyságának mérése.

Korányi László, Nemzeti Innovációs Ügynökség
Korányi László okleveles mérnök-közgazdász, villamosmérnök számos publikáció, valamint hazai és nemzetközi konferencia, előadás szerzője. Volt orvosi műszer fejlesztő mérnök, saját alapítású szoftver cégekben új technológiákra alapuló fejlesztések vezetője, Tel Aviv-i tudományos és technológiai attaséként nemzetközi KFI kapcsolatok építője, egyetemi és kormányzati posztokon pedig az innovációs szakpolitikák megújításán dolgozott. Életpályája az innovációval mindig szorosan összekapcsolódott, jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium Főtanácsadója egyetemi innováció, startup ökoszisztéma területeken, illetve óraadó az Óbudai Egyetemen. 

Kőteleky Aywee, Friendly™ Creative 
Kőteleky Aywee 15+ éve dolgozik a reklámszakmában, ez idő alatt számos nagy nemzetközi és hazai márka projektjeinek fejlesztésében vett részt art és koncepcionális területen egyaránt. 2019-ben elnyerte a Worldwide Logo Design Award (WOLDA) - Award of Excellence díját. Munkáit beválogatták többek között a Magyar Logók című könyvbe, festményeit pedig az ausztrál kiadású Capsules Book - Drawn Volume.3 tartja számon. 

Liptay Gabriella, KPMG
Liptay Gabriella 2017 óta a KPMG marketing és kommunikációs igazgatója, korábban tele- és infokommunikációs nagyvállalatok kommunikációját vezette, illetve ezek újra pozícionálását irányította (pl. Ericsson, Telekom/ T-Mobile, Invitel). Később a kreatív és innovációs szektorban, a turizmusban, kulturális és nonprofit területeken dolgozott (Highlights of Hungary, IMEC, ArtMarket, Design Terminal) és ma is aktív néhány rangos szakmai, kulturális, oktatási és innovációs projektben, amelyek inicializálója, kurátora, mentora (NIOK, Skool, HBLF, Egyenlítő).

Nadj István, CAD-Terv Mérnöki Kft.
Nadj István több, mint 25 éve indította el vállalkozását, melynek gerincét a tervezés és a fejlesztés képezi. Mára a fejlesztési szolgáltatások mellett személyre szabott digitalizációs megoldásokat nyújtanak partnereiknek, melyek alapját a Dassault Systems és a Siemens PLM portfoliói alkotják. Nem licenckulcsokat árulnak, hanem olyan kulcsrakész megoldásokat, amellyel ügyfeleik a lehető leggyorsabban elkezdhetik a fejlesztési munkát.
„Sokak szerint a digitális transzformáció bonyolult és drága. Szerintem nem. Csak annyira bonyolult és drága amennyire mi magunk azzá tesszük. Hiszem, hogy nem az eszköz határozza meg a működésünket, hanem a céljaink, a folyamataink és a gondolkodásmódunk.”

Nyomárkay Kázmér, Marketing&Media
Nyomárkay Kázmér közel 30 éves médiapiaci karriere során dolgozott tőzsdei újságíróként, gazdasági heti és napilapok szerkesztőjeként, majd a 2000-es évek egyik legnagyobb kiadójánál, a Sanoma Budapestnél portfólió igazgatójaként. Az elmúlt 10 évben a Marketing&Media magazin kiadójának stratégiai igazgatójaként munkálkodik, emellett 2006 óta a feltörekvő magyar középvállalkozásoknak szóló K&K magazin főszerkesztője és kiadója is egyben.

Dr. Szakács László, Márkamonitor
Dr. Szakács László három évtizede dolgozik a médiában kiadóvezetőként, főszerkesztőként, több médiás-marketinges kiadvány alapítója. A Márkamonitor branding magazint és online hírszolgáltatást 2013 óta működteti, és ugyanekkor szervezte meg az első Márkaépítés konferenciát, amely azóta minden év tavaszán mintegy 150-200 márkaépítő részvételével kerül megrendezésre.  

Urbán Zsolt, Magyar Reklámszövetség, People Group
Urbán Zsolt 2003-ban kezdte ügynökségi pályafutását a Hazay-Decker Marketing ügynökségnél, mai nevén HD Group -nál, amelynek 13 évig volt társtulajdonosa és ügyvezetője. 2017-ben vette át a People Group integrált ügynökségi csoport vezetését, amelynek ma társtulajdonosa is. A csoporthoz tartozik az Art Media, az Up Advertising, a Momentor kutató vállalat és a 1080pR ügynökség. 2013-2018 között két cikluson keresztül vezette a Magyar Reklámszövetséget, ahol jelenleg alelnöki pozíciót tölt be.

KIVÁLÓ MUNKÁLTATÓI MÁRKA KATEGÓRIA ZSŰRIJE

Duca Andrea, HD Group ügyvezető partner
Duca Andrea a HD Group ügyvezető partnere, a Budapesti Gazdasági Egyetem vendégoktatója és az SOS Gyermekfalvak Alapítvány kuratóriumi tagja. A HD Group élményalapú kommunikációs ügynökség a magyar kommunikációs iparág egyik legnagyobb cégcsoportja, amely a legnagyobb hazai és nemzetközi brandek stratégiai és kreatív tervezéséért, produkciós és rendezvényszervezési feladataiért – a közösségi márkaélmény dinamikájáért felel. Fő ügyfeleik közé tartozik többek között a Mastercard, a Magyar Telekom, a MOL Group és az Aldi.

György Gábor, Blackburn Consulting
György Gábor Netvestor cégcsoport, illetve annak tagjaként működő Blackburn Consulting egyik alapító tulajdonosa. Közgazdász-informatikusként a szakterülete elsősorban a vállalatértékelés, vállalati teljesítménymérés, adatvezérelt üzleti döntések és ezekhez kapcsolódó informatikai megoldások. Az utóbbi években a marketing és pénzügyek metszetében levő témákkal is foglalkozik, mint a például a márkaértékelés vagy marketing hatékonyságának mérése.

Harangozó Ferenc, OTP Travel
Harangozó Ferenc több, mint 20 éves tapasztalata van márka és kommunikációs stratégiai, kommunikációs vezetői vagy támogatói pozíciókban. Mindig olyan helyzetekben és márkákkal volt szerencséje együtt dolgozni, amelyek nem csak termék, szolgáltatás vagy edukációs értelemben voltak úttörők a maguk nemében, de a munkáltatói márkaépítésben is élenjártak. 
„Meggyőződésem, hogy egy vállalat számára a munkatárs az egyik legfontosabb érték, de csak úgy válik azzá, ha a vállalat valódi értékajánlatot kínál számára is.”

Káli György
Káli György tizenöt éve foglalkozik kommunikációval vállalati és ügynökségi oldalon, amelyből tíz éve digitális marketing stratégia-építés a specialitása. Jelenleg a fogyasztói élmény (CX-) a dizájn, a munkavállalói élmény (EX-) tervezése, illetve a digitális transzformáció állnak szakmai érdeklődése fókuszában. A Service Design Day konferencia főszervezője, a Social Design Jam társszervezője.

Kulcsár Zita, Worki 
Kulcsár Zita mintegy 15 évet dolgozott nagyvállalati és ügynökségi oldalon, ahol Európa, Közel-Kelet és Ázsia vezető cégeinek toborzási és humánerőforrás tervezési feladatait látta el. Később nemzetközi tanácsadóként, szervezetfejlesztési, toborzási és employer branding területeken segítette a GI Group globális cégcsoportot. 2014-től a Lavoie Entertainment-tel együttműködésben több amerikai szakmai dokumentumfilm készítésében is részt vett, hogy pozitív változás induljon el a toborzás-kiválasztás szakmai területén. Filozófusként, Szoft technológusként, üzleti coachként és wellbeing specialistaként is arra keresi a választ, hogy hogyan lehet mind egyéni, mind szervezeti szinten egy gyorsuló, komplex világhoz alkalmazkodni.

Purkald Krisztina, HRKOPO Csoport alapítója, a HRK Tanácsadó Kft. ügyvezetője
Közgazdász, HR-szakértő és coach, a HRKOPO Csoport alapítója. 10 évnyi HR-tapasztalattal alapította meg tanácsadói csoportját, azóta azon dolgozik nap, mint nap, hogy a vállalkozásokat, illetve az embereket fejlessze, képezze és segítse a szervezeti működést, a HR, a PR, illetve az önismeret területein. Kiemelten foglalkozik szervezetfejlesztéssel, munkaerő-toborzással, munkatársak beillesztési programjával, tehetséggondozással, munkáltatói brandépítéssel, személyek és csoportok coach jellegű fejlesztésével, valamint a HRKOPO Online Akadémián a HR szakma gyakorlatias oktatásával.

Szabó Dezső, vezérigazgató, DreamJobs Zrt.
Szakterülete a digitális termékfejlesztés és üzletfejlesztés. Specializációi közé tartozik az adatvezérelt üzleti döntéshozatal és a komplex digitális termék tervezési folyamatok átlátása és menedzselése. Célja az utóbbi időben, hogy erősítse a DreamJobs piaci pozícióját és vonzó munkáltatói márka legyen. Kreatív és innovatív megoldásokkal vezeti a DreamJobs Zrt.-t fiatal szellemiségével és lendületével.