Csodalámpa Alapítvány

Miért tartják fontosnak a MagyarBrands Gyermekekért Különdíj elnyerését?

Felkai Márta, kommunikációs vezető: Nagyon örülünk az elismerésnek, hiszen ez egy közösségi munka értékelése is egyben. Mi az önkénteseinkkel, a támogatóinkkal olyan szoros összefogásban tevékenykedünk, ami példaértékű lehet bárkinek az országban. Ahhoz, hogy egy kisbeteg álma beteljesülhessen, nagyon sok tényezőnek kell egyszerre teljesülnie, ami mindenkitől megértést, toleranciát, odafigyelést, pontosságot, átlátható tevékenységet és nem utolsó sorban közösségi aktivitást igényel. Ez a díj így azokat is minősíti, akik részt vesznek ebben a munkában, de azt is elismeri, hogy amit mi teszünk, a beteg gyerekek kívánságának  a teljesítése, arra szükség van.

Mi a Csodalámpa küldetése pontosan, hogyan működik?

Örömet szeretnénk szerezni olyan 3-18 év közötti gyerekeknek, akik életet veszélyeztető betegséggel kénytelenek élni – például leukémia, daganat, transzplantáció -, miközben hosszú kórházi kezeléseken vesznek részt, s ahol a család körülményei nem teszik lehetővé, hogy egy-egy kívánságukat teljesüljön. Szeretnénk, ha az álmuk beteljesedésével ezeknek a gyerekeknek olyan élményben lehetne részük, amiből erőt nyerhetnek, hogy legyőzzék a betegségüket, mindehhez bátorítást kapnak tőlünk és reményt, hogy van visszaút, van miért küzdeni.

Hány kívánságot teljesített már a Csodalámpa Alapítvány?

Az alapítványban a 9 éves működés alatt már közel 1900 kisbeteg egy-egy álmát váltottuk valóra, awww.csodalampa.hu  honlapunkon látható az aktuális számláló, ma éppen az 1873 kívánság teljesült. Elmondhatjuk, hogy szinte mindennap valahol az ország egyik pontján csoda történik és egy kisgyereke ajándékot kap, a kisebbek játékokat, kerékpárt, a nagyobbak laptopot, fényképezőt, vagy éppen delfint simogatni utazhatnak külföldre, illetve egy-egy hírességgel találkozhatnak. Az említett honlapunkon az összes eddig teljesített álom fényképes beszámolóval látható.

Hogy válhat valaki önkéntessé?

Bárkiből lehet önkéntes, aki megérti, megérzi, hogy ezeknek a gyerekeknek segíteni kell, akár a kívánságok teljesítésével, akár az odavezető útig. Tehát önkéntesként nem csak a kórházakba lehet bemenni és beszélgetni a gyerekekkel, de részt lehet venni a kívánságteljesítés folyamatában, lehet a Csodalámpa működését segíteni akár olyan tevékenységekkel, mint például az alapítvány hírét vinni, kapcsolatokat szerezni, az 1 %-os kampányban részt venni. Jelentkeznie az alapítvány irodájában telefonon (327-0910) vagy a központi emailen: csodalampa@t-oline.hu, lehet, ezt követően pedig egy beszélgetésen az önkéntes-jelölttel közösen kialakítjuk, miben tud segíteni. Bárki segíthet, akár a munkáján belül a szakértelmével, a kapcsolataival vagy éppen az ötleteivel. Önkénteseink a kórházban dolgozó nővérek, pedagógusok, de vannak köztük taxisok, akik a szállításban segítenek, fordítók, fotósok, reklámszakemberek, az élet szinte valamennyi területén tevékenykedő jó szándékú emberek.

 
     
X
Brandig 2017