Interjúk

Az Alföldi Cipő modelljei hagyományos, bőrből készült, kiváló Magyar Termékek

Az Alföldi Cipő, a magyar cipőgyártás egyik kiemelkedő képviselője több évtizedes hagyományokat ápol. Az alföldi cipők egyedülálló technológiával, részben vagy teljes egészében kézzel gyártott lábbelik. Elsődleges céljuk az Alföldre jellemző papucskészítés és a minőségi cipőgyártás műszaki-technológiai hátterének megteremtése. A cég egyik vezetőjével, tulajdonosával, Bors Ildikóval beszélgetünk, hogy bemutassuk egyedülálló tevékenységüket.

 

Más eredményeiből részesülve, önmagam energiáit megtöbbszörözni

Gaál László: Alapító elnöke a hazai és nemzetközi sikereket 10 éve folyamatosan halmozó vállalkozásának. A Magyarországon gyártott, de több mint 30 országban forgalmazott étrend-kiegészítői, egyszerre segítik hozzá az embereket a hőn áhított egészséghez és sikerhez. Eddig elért eredményei nyomán idén jelölték „Az év üzletembere” díjra, amely olyan vállalkozókról szól, akik az elmúlt években is a minőségre, az értékteremtésre és az innovációra helyezték a hangsúlyt.

 

Famíliatészta: tradíció és érték

Több mint 50 terméküket három országban (Románia, Szlovákia és persze Magyarország) értékesítik. 25 éves, egyedülálló munkájukat számtalan díjjal jutalmazták. Többek között 2014-ben megkapták a Békés Megyei Önkormányzat Adomány díját; valamint 2015-ben és 2016-ban is elnyerték a MagyarBrands-díjat. És talán Kovácsné Nagy Krisztina marketingvezetőnek a legnagyobb büszkesége a 2014-ben elnyert Mezőberény Vállalkozója díj. Vele beszélgettem (illetve az interjú végén megérkezett Kriszta férje, Kovács Lajos társtulajdonos-ügyvezető is) – körülöttünk megannyi csomag tészta volt.

 

Market Építő Zrt.

A Market Építő Zrt. megalakulásakor, 1996 januárjában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a professzionalizmust, az elhivatottság magabiztosságát és a tapasztalat erejét ötvözve olyan értékes és az ügyfelek által megbecsült építőipari vállalattá váljon, amely nem csupán teljesít, nem csupán épít, hanem nyugalmat, pontosságot és biztonságot jelent Megrendelői számára. Scheer Sándor vezérigazgatót kérdeztük arról, hogy ez a cél hogyan teljesült az elmúlt 17 év alatt.

 

Hunguest Hotels Interjú

A szállodalánc neve sokak számára ismerős, de tudják-e, hogy mi van mögötte? Az alábbi interjúnk Hülvely István vezérigazgatóval biztosan szolgál új információkkal.

 

Díjbeszedő Holding interjú

A Díjbeszedő Holding neve a magyar lakosság nagy része számára nem ismeretlen, azonban bizonyára sokan kíváncsiak arra, hogy mi van a név mögött. Kovács Zoltán vezérigazgatóval készített interjúnkat alább olvashatják.

 

Csodalámpa Alapítvány

 

Élet és Irodalom

Az Élet és Irodalom ma Magyarországon gyakorlatilag az egyetlen irodalmi-közéleti hetilap, és ezáltal jelentős értékek hordozója. Az olvasó egyszerre talál benne színvonalas irodalmat, műkritikát, könyvbírálatot, élvonalbeli szerzőktől származó publicisztikát, tényfeltáró, oknyomozó riportokat, interjúkat és olyan, gazdasággal kapcsolatos írásokat, amelyek témájukkal, hangvételükkel és szerzőgárdájukkal egyaránt eltérnek a más lapokban megjelenő elemzésektől. Kíváncsiak voltunk a lap hátterére, így Kovács Zoltán főszerkesztővel készített interjúnkat pedig alább találják.

 

TERC interjú

A TERC Kft-t 1990-ben 3 barát („TERC”) alapította 1 millió forintos törzstőkével. Jelenleg a kft. törzstőkéje 113 millió forint, melyen túlmenően jelentős vagyonnal is rendelkezik. A cég az építőipari normagyűjtemények, szoftverek mellett szakkönyvekkel, oktatással, mérnöki szolgáltatásokkal is foglalkozik, az építőipar háttér szellemi intézményeként tartják őket számon. A cég történetéről, fejlődéséről, céljairól az egyik alapítóval, Molnár Miklós Konráddal beszélgettünk. 

 

Líra interjú

A cégcsoport a könyvszakma egyik legjelentősebb vállalkozása. Di­na­mi­ku­san nö­vek­vő bolt­há­ló­­zatuk mel­lett a könyv-nagy­ke­res­ke­de­lem­ben és a ze­ne­mű-ke­res­ke­de­lem­ben is pi­ac­ve­ze­tők. Éven­te meg­je­le­nő 300 cí­met és kö­zel egy­mil­lió pél­dány köny­vet te­kint­ve az öt leg­na­gyobb ki­adói cso­port kö­zé tar­to­zik, hiszen a magyar nyelvű könyvkiadás egyik leg­jelentősebb része a Líra cég­cso­porthoz tartozó kiadók tevé­keny­­sé­ge. A Mag­vető és a Corvina kia­dó több mint ötven­éves múltra te­kint vissza, az Athenaeum Kiadó és a Rózsavölgyi és Tár­sa másfél év­szá­zados hagyományt ele­venített fel, a Manó Könyvek a kiadói portfólió legfiatalabb tagja. Ezek a márkák jól ismer­tek a ma­gyar olvasók előtt.   A cégcsoport „kulisszatitkairól” Kolosi Beátát, a cég vezérigazgatóját kérdeztük.

 

Metapay interjú

A Metapay egy olyan tranzakciós rendszer, ami úgy lett kitalálva, hogy a megszokottól eltérő, speciális projekteket, tranzakciókat is ki tudjon szolgálni. Ahhoz, hogy átlássuk a cég hátterét Lévai Gáborral, a Metapay ügyvezetőjével beszélgettünk.

 

chocoMe interjú

Az egyik legismertebb, rövid idő alatt óriási sikert befutott magyar csokoládémanufaktúra történetéről Mészáros Gábort, a chocoMe tulajdonosát kérdeztük, aki a cég 3 éves története alatt két évben is elnyerte a MagyarBrands díjat.

 

NetPincér interjú

A NetPincér egy egyetemi garázscégből lett Magyarországon és nemzetközi vizeken is ismert és elismert vállalat. A kezdetekről, későbbi sikerekről Perger Péterrel, az egyik alapítóval beszélgettünk.

 

Pagony interjú

A Pozsonyi Pagony sok kisgyermekes szülő számára nem ismeretlen. Arról, ami a gyermekkönyvkiadó mögött van, Kovács Eszterrel, a Pagony egyik tulajdonosával és főszerkesztőjével beszélgettünk.

 

Caola interjú

A Caola név sokat számára a régmúlt időket hozza vissza, pedig a márka a mai napig is megtalálható a boltok polcain. Benkő Lászlóval, a Caola tulajdonosával készült interjúból kiderül, hogy miken ment keresztül a márka és hol tart most. 

 

     
X
Brandig 2017