Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Borsodi

 

A márka rövid bemutatása és története:

 

Az 1960-as évek végén honfitársaink egyre több sörrel oltották szomjukat. Az igényt azonban a hazai sörgyárak már nem voltak képesek ellátni, ezért 1973-ban Bőcs község (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) határában megkezdte működését egy sörgyár. Elindult hódító útjára a Borsodi...

70-ES ÉVEK: AZ ELSŐ SIKEREK

A Borsodi országos népszerűsége megállíthatatlanul ívelt felfelé! Néhány évvel a termelés megkezdése után már jelentősen növelni kellett a termelőkapacitást. Kezdetben a vállalat termékei között két márka szerepelt, a Borsodi Világos és a Kinizsi. A fogyasztói igények növekedésével együtt szükségessé vált a fokozatos termékfejlesztés.

80-AS ÉVEK: ELŐTÉRBEN A MINŐSÉG

Az ekkora már önálló vállalattá alakult Borsodi Sörgyár termékeire a minőségfejlesztés eredményeként a határainkon túl is felfigyeltek. Így például a müncheni Spaten Sörgyár kizárólagos magyarországi termelőjévé és forgalmazójává választotta a Borsodit. 1987-ben Magyarországon elsőként a Borsodi dobta piacra az újdonságnak számító alkoholmentes sört, a Borsodi Pólót, valamint az 50 literes hordós kiszerelésű sört.

90-ES ÉVEK: A LEGEK KORA

A dinamikus piaci fejlődés jelentős változásokat hozott a cég életében. A vállalat 1990-ben részvénytársasággá alakult, majd egy évvel később privatizálták, így Európa egyik vezető söripari vállalkozása, a belga Interbrew tulajdona lett. A privatizációt követően a gyár életében hatalmas változások mentek végbe: az új tulajdonosok jelentős összegeket fordítottak a termelés gazdaságosságának növelésére és javítására. Ezzel a Borsodi magyarországi termékpalettája rengeteg új termékkel bővült. 1993-1994 között a német Spaten Premium Lager, majd a Holsten gyártása és forgalmazása kezdődött meg.

A Borsodi elkezdett barna sört is forgalmazni, és 1995-ben belföldön reformerként Borsodi Világos sörét fémdobozos kiszerelésben is árusítani kezdte. 1996-ban a népszerű, amerikai Rolling Rockkal, a következő évben pedig a Stella Artois-val bővült a kínálat. Még ebben az évben a Borsodi Sörgyár Rt. - a magyar söripari vállalatok közül elsőként - megszerezte az ISO 9001 nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítványt.

2000-ES ÉVEK: A LEGSZEBB KORBAN

A Borsodi Sörgyár a XXI. századba lépve is folytatta fejlesztéseit, újabb és újabb termékekkel örvendeztetve meg a hazai sörfogyasztókat, elég csak a 2002-es újdonságokra, az 1 literes Nagy Testvérre vagy az alkoholmentes Stella Artois-ra gondolnunk. A 2003-as jubileumi év is számos meglepetéssel szolgál: a könnyen fogyasztható Borostyán sörkülönlegesség mellett a sörgyárral együtt 30. születésnapját ünneplő Borsodi limitált szériája teszi emlékezetessé az évfordulót.

30 év szép kor, még akkor is, ha számos sörgyár, köztük a Borsodi anyacége, az Interbrew ennek többszörösét tudhatja maga mögött. A kerek évforduló alkalmából került sor Európa legnagyobb silófestésére is. 2004-ben megjelent a hazai piacon egy új műanyag palack, amely a speciális Q-pack technológiának köszönhetően képes a sör élvezeti értékének, minőségi követelményeinek megfelelő, mégis könnyű kényelmi csomagolást biztosítani.  2005. márciusában átadásra kerül egy új sörfőző ház, mely megnövelt kapacitásával kiváltja a korábbi sörfőző házat. A régi főzőház megújult szerepben, látogatói központként működik.

A környezettudatos működés érdekében tett erőfeszítések egyik legnagyobbika az az új szennyvíztisztító, amely 2006-ben került átadásra. Az előírásokban rögzített határértékeknél jóval kedvezőbb eredményeket biztosító szennyvíztisztító e mellett a bioenergia felhasználását is lehetővé teszi a sörgyártás folyamatában. A Borsodi Sörgyár tulajdonosa, az Interbrew és az Ambev egyesülésével megszületett Inbev, amely 2008-ban fuzionált az amerikai piac egyik meghatároz szereplőjével, az Anheuser-Bush Sörgyárral. Az így létrejött AB-Inbev immár a világ 5 legnagyobb FMCG cégének egyike. A 2009. december 1-jén a CVC Capital Partners (CVC) lezárta az Anheuser-Busch InBev-vel való tárgyalásokat a közép-, és kelet-európai vállalatainak megvásárlásáról. Az így létrejött vállalatcsoport a jövőben StarBev néven működik tovább, amely magába foglalja a Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Magyarországon, Montenegróban, Romániában, Szerbiában, Boszniában és Szlovákiában található sörgyárakat.

 

Weboldal: http://www.borsodi.hu/

Kapcsolat:

Borsodi Sörgyár Kft.

Cím: Budapesti Iroda OPTIMA B Irodaház 1138 Budapest, Váci út 187.

Telefon: +36 (1) 778-6000
Fax: +36 (1) 778-6053

E-mail:vevoszolgalat@borsodi.hu