Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Lipóti Pékség

A márka rövid bemutatása és története:

 

A Lipóti Pékséget Tóth József Péter alapította 1992-ben.

Ma is ő a cég tulajdonosa, és vezetője.

A Lipóti Pékség kezdetben 15-20, főként Lipót környéki kis boltot látott el kenyérrel és pékáruval. Kapacitását és létszámát folyamatosan növelve a pékség 2004-ben került válaszút elé. A multinacionális élelmiszerláncok térnyerése a kis boltokat egyre inkább ellehetetlenítette, és úgy tűnt, hogy a „multik” beszállítójaként sem lehet hosszú távon fennmaradni.

Ekkor döntött úgy a cégvezető, hogy saját mintabolthálózatot hoz létre.

2006-ban Győrben három mintaboltot nyitottak, és Mosonmagyaróváron is megjelent a jellegzetes Lipóti Pékség színvilág a város sétálóutcáján.

2007. tavaszán Győr-Moson-Sopron megyében már 25 mintabolttal van jelen a Lipóti Pékség.

2007. nyarán a Lipóti Pékség átvette a Tatabányai Sütőipari Vállalatot, és ennek a kapacitásbővítésnek köszönhetően sorra nyíltak a mintaboltok Tatabányán, Székesfehérváron, Érden, Százhalombattán, Esztergomban, és Budapesten.

2008. év végére 60 mintaboltot lát el a Lipóti Pékség, és megvetette a lábát Szlovákiában is, hiszen Dunaszerdahelyen, és Észak-Komáromban (Komarno) nyitott mintaboltot.

A 2009-ben kezdett el termelni Budapesten a cég harmadik sütőüzeme, és a fővárosban már 30 mintabolttal van jelen a Lipóti Pékség. Karácsony előtt az újpesti piacon látványpékséget és üzletet nyitott a Lipóti Pékség. 2009-től lépett be finomáruk gyártásával a Gyermelyi cégcsoporthoz tartozó  pékség Szomoron.

2010-ben a szlovákiai Nagymagyaron nyitott kenyérgyárat a cég, és ezzel párhuzamosan megjelent Pozsonyban is termékeivel. Még ebben az évben megnyitotta 100. mintaboltját Szombathelyen, ahol további üzleteket nyitott. A Nyugat-magyarországi terjeszkedés részeként a Lipóti Pékség megjelent Sárváron, mintaboltokat és látványpékséget nyitott Veszprémben, és két üzlettel szolgálja Pápa városát is.

2010. decemberében a kecskeméti Univer cégcsoporttal közösen indították el a Lipóti Pékség termékpalettájának gyártását a kecskeméti kenyérgyárban. A Lipóti Pékség termékei ezzel a Dél-alföldi régióban is kaphatók, részben az Univer ABC Áruházakban, részben Lipóti Pékség mintaboltokban.

A Lipóti Pékség , és az erdélyi Sepsiszentgyörgyön működő Diószegi Pékség testvérpékségek.

A Lipóti Pékség alvállalkozóival együtt 750 embernek biztosít munkát. Várható árbevétele 2010-ben eléri a 3 milliárd forintot.

 

Weboldal: http://www.lipotipekseg.hu/

Kapcsolat:

Cím: 9233 Lipót,

Fő u. 58.
Telefon: +36 (30) 487 0653
E-mail: info@lipotipekseg.hu