Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Futureal

 

A FUTUREAL Közép-Kelet Európa vezető ingatlan-fejlesztő vállalata, melyet a „Property EU” szakmai magazin 2009-ben Európa tíz legnagyobb ingatlanfejlesztő társasága közé sorolt. A családi tulajdonban lévő cégünkben több mint 100 főből álló, magasan képzett ingatlanszakértői csapat dolgozik, összesen 1,5 milliárd euró értéket képviselő nemzetközi ingatlanfejlesztési projek-teken.

 

 

Fütyülős

A Fütyülős története igen régre nyúlik vissza, maga a termék az 1930-as évek óta létezik, így a márkának tehát szerves része a történelem, a tradíció és a magyarság. A jellegzetesen egyedi Fütyülős palack pedig már évszázadokkal korábban megjelent Magyarországon.

 

Gabi

A Gabi több mint 40 éves múltjára büszkén tekint vissza. Immáron 1969 óta ápolja az újszülöttek, babák és gyermekek bőrét. Kezdetben a Gabi a Caola cég tulajdonában volt, később, 1997-ben a SaraLee Zrt. vásárolta meg, majd 2010-ben az Unilever tulajdonába került a márka.

 

Gála

Akik ismernek bennünket azt mondják, hogy a Gála maga a történelem. 1992-ben, amikor az alapítók még főiskolásként elhatározták, hogy ki szeretnék magukat próbálni a kitelepült vendéglátás területén sokan nem hittek ebben. A lehetőségek évtizedében, aki tisztában volt a nyugati trendekkel és volt egy kis bátorsága nagyot alkothatott.

 

Gardénia

A Gardénia márka 100 éves múltra tekint vissza, 2011-ben pont 100 éves lett, és ebben az évben vásárolta meg a Rovitex Homedeco Group tulajdonosa, Romeisz Norbert.

 

Gastroyal

A munkahelyi étkezdék megszűnését követően a cég a közétkeztetés, ebéd házhozszállítás területén kezdett tevékenykedni. Az ebéd házhozszállítási területen mára piacvezetőnek mondható, országos lefedettsége révén. A márka számokban -17 területi depó, több száz szállító jármű és hűtőkocsi, több 1000 négyzetméter konyha és hűtőkamra- Magyarországon.

 

Gazdálkodj okosan!

A társasjáték az 1960-as évek elején jelent meg hazánkban, miután Nyugat-Európában egyre nagyobb sikert aratott a Monopoly. Ez utóbbi szinte elérhetetlen volt a magyar közönség számára, így született meg a hazai viszonyoknak megfelelő Gazdálkodj okosan!

 

Gerbeaud

Az előkelő pesti polgárság kedvelt találkozóhelye volt mindig is a mai Vörösmarty téren lévő elegáns kávéház és cukrászda. Az egykori Színház téren először 1861-ben Privorszky Ferenc, a pesti kávéstársaság fő elöljárója nyitott fényűzően berendezett kávéházat, amely az ellenzéki írók székhelyévé vált, otthont adott a Deák-párt klubjának is.

 

Gere

GERE Attila és felesége Katalin a kezdetben csupán néhány öles Csillagvölgyben lévő szőlőterületen gazdálkodott, amelyet a szülőktől kaptak nászajándékként 1978-ban. 

 

GKI

Szellemi előd (1928–49): Magyar Gazdaságkutató Intézet. Alapító igazgató (a felszámolásig) Varga István. Később világhírűvé vált tagja: Balassa Béla.