Magyar sikertörténetek
Ma már kevesen vannak, akik ne ismernék az amerikai Nasdaq-on is jegyzett LogMeIn nevét, hiszen a Magyarországról induló cég egyszerű megoldást adott arra kérdésre, hogy miként lehet könnyedén elérni egy mobil eszközről egy távoli gépet.
Azt azonban kevesen tudják, hogy a cég felvirágoztatásában a forradalmi ötlet mellett egy jól összeszokott fejlesztői csapatra és egy olyan vezetőre is szükség volt, aki 15 éven belül két online céget is felépített a semmiből és tőzsdére vitte őket. A cég magyarországi ügyvezető igazgatója, Kovács Tamás arról is beszélt a Portfolio.hu-nak, hogy a 2000-es évek elején a cég alapvetően egy szűk körű, szakmai réteget szolgált ki, azonban Anka Márton és Michael Simon vezetésével egy olyan szolgáltatás-csomagot alakítottak ki, amely mára 125 millió felhasználót tudhat maga mögött. A cég legfőbb központja Amerikában van, azonban az egyik legfontosabb pillér, a fejlesztés Magyarországon maradt, hiszen a szakértői gárda a világ bármely pontján megállná a helyét. Az ügyvezető szerint a megújulás és az innováció nagyon fontos, a mobil eszközök térnyerése megállíthatatlan, ahogy az is, hogy egyre több eszközt akarunk hálózatba kapcsolni....