Magyar sikertörténetek

Gaál László: Alapító elnöke a hazai és nemzetközi sikereket 10 éve folyamatosan halmozó vállalkozásának. A Magyarországon gyártott, de több mint 30 országban forgalmazott étrend-kiegészítői, egyszerre segítik hozzá az embereket a hőn áhított egészséghez és sikerhez. Eddig elért eredményei nyomán idén jelölték „Az év üzletembere” díjra, amely olyan vállalkozókról szól, akik az elmúlt években is a minőségre, az értékteremtésre és az innovációra helyezték a hangsúlyt.

Gaál LászlóGaál László 1975-ben gépész-üzemmérnökként végzett a Dunaújvárosi Főiskolán. Több mint tíz évig kárszakértőként tevékenykedett, ez idő alatt belelátott a cégek működésébe, látta a buktatókat és a lehetőségeket. 1987-től saját, hagyományos vállalkozásokba kezdett. 1993-ban ismerkedett meg egy amerikai multi-level-marketing céggel, amely igazi kapitalista vállalkozási lehetőséget kínált számára, hiszen kevés tőkével és térbeli kötöttségek nélkül léphetett a közvetlen értékesítés világába. Ennek a vállalatnak a csapatában eltöltött 5 év alatt Magyarországon a legmagasabb terjesztői szintet érte el. Kinyílt számára a világ, több mint tízszer utazott az Egyesült Államokba, ahol megismerte a különböző országok MLM-eseit, és ezután fogalmazódott meg benne egy nagyon fontos gondolat, mely későbbi cégalapításának az alapjait is jelentette: „Más eredményeiből részesülve, önmagam energiáit megtöbbszörözni.” 

50 éves korára vált valóra a több éve dédelgetett gondolat, hogy elindítja saját multi-level-marketing rendszerét. Terjesztői múltja miatt pontosan tudta milyen igényei vannak a forgalmazóknak, ugyanakkor azzal is tisztában volt, hogy a sikerhez szüksége lesz egyedülálló termékcsaládra is. Több éves kutatómunkát követően alkotta meg a többnyire Magyarországon honos zöldségekből és gyümölcsökből összeállított, gél-állagba sűrített étrend-kiegészítő termékcsaládot, mely hozzájárul a napi szinten szükséges zöldség- és gyümölcsmennyiség egyszerű beviteléhez. A többszörösen díjazott Flavon termékcsalád előállítása a Gaál család tulajdonában lévő vámospércsi üzemben történik. Az elmúlt évek során a termékek olyan rangos elismerésekben részesültek, mint a Magyar Termék Nagydíj, a Magyar Brands díj vagy éppen a Monde Selection Grand Gold Award, mely utóbbit európai étrend-kiegészítők közül egyedüliként, a Flavon max Plus+ prémium termék nyerte el. 2004 óta mindeddig több mint 2 millió üveg Flavon termék került értékesítésre a világ 32 országában. A Flavon termékcsalád gyártása és forgalmazása éppen ezért igazi hazai sikertörténet. A European Business Awards által kétszer is elismert, piacvezető visszaosztásra épülő üzleti struktúra, illetve az egyedülálló termékek révén mára több mint 200.000 ember csatlakozott a Flavon koncepciójához. Gaál László, aki aktív terjesztő korában több ezer emberből álló csapatot vezetett, büszke arra, hogy saját vállalkozása révén ennek közel százszorosát tudhatja ma maga mögött, és cégcsoportja nem csak Magyarországon, de Lengyelországban valamint Floridában is bázisirodával rendelkezik. Minden év szeptemberében a világ számos pontjáról több ezren érkeznek Budapestre megünnepelni a Flavon max Klub fennállásának évfordulóját. A további fejlődés érdekében, 2013 októberében került bevezetésre egy új eszköz, a Flavon GPS rendszer, amely egy innováció az automatizált duplikációhoz. A Flavon GPS azért is különleges, mert azáltal hogy leegyszerűsíti a hálózatépítést lehetővé teszi, hogy akár két munkatárs toborzásával egy több mint 100 fős hálózata épülhessen ki bárkinek. A fejlődés tehát nem állhat meg, hiszen újabb kontinensek meghódítása, újabb díjak elnyerése vár a Flavonra és Gaál Lászlóra.