Magyar sikertörténetek

Egyre több hazai IT-cég fut be karriert a tengerentúlon is, így lassan egész magyar közösséget alakíthatnak ki a Szilícium-völgyben. Sok vállalkozás beindításához persze tőke kell, de a hazai kockázati tőke is felismerte a fejlesztésekben rejlő potenciált, így a szakemberek szerint az igazán egyedi és értékes találmányok tudnak boldogulni. Mfor.hu-háttér.

Magyar cég került be az Intel partnerei közé


Kedden jelentették be hivatalosan, hogy az Intellisense Zrt. WebCam Laboratory nevű szoftvere a jövőben minden Intel Classmate számítógépre gyárilag telepítve lesz, ugyanis a magyar fejlesztő megállapodást kötött az amerikai óriásvállalattal. Az említett program egy webkamera-alapú természetmegfigyelő szoftver, mellyel többek között fizikai kísérleteket lehet modellezni, illetve a mikroszkóp is kiváltható. A fejlesztők elsősorban az oktatási szoftverek piacára akarnak betörni ezzel, de más területekről is van érdeklődés.

"Eredetileg hobbiprojektként indult az egész, majd közben jöttünk rá, hogy a jelenlegi oktatási környezet összhangban van a mi fejlesztésünkkel. A szoftver összerakása után indultunk el befektetőt keresni, egyrészt direktben kerestünk meg cégeket, másrészt pedig rengeteg versenyen indultunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet" - mondta Szigatlaki Zsolt, az Intellisense Zrt. egyik alapítója. Hozzátette: hosszútávú céljuk, hogy a szoftver előbb-utóbb ugyanolyan mindennapos eszközzé váljon az oktatásban, mint a számológép vagy a függvénytábla.

Az Intellel való együttműködésről Szigetlaki kiemelte: a cég Classmate sorozatából eddig hatmillió darabot adtak el világszerte, az eladások folyamatosan növekszenek, évente több millió példányra lehet számítani, melyek mind tartalmazzák majd a WebCam Laboratory szoftvert. Az amerikai óriás eladott példányonként fizet bizonyos jogdíjat a magyar fejlesztőknek, emellett bizonyos fokú kizárólagosságot kért, de az korlátozott, így egyénileg is értékesíthetik a terméket.

"A nemzetközi terjeszkedés mellett célunk, hogy minden magyar iskolába és minden magyar diákhoz eljusson a program. Számunkra ez nem pénzkérdés, hajlandók vagyunk nagyon komoly engedményt adni az árból, ezügyben próbálunk tárgyalni az illetékes minisztériummal" - mondta Szigetlaki. A szoftver ára egyébként 40 dollár (közel 9000 forint), de úgynevezett Green License konstrukció keretében 30 dollárért is meg lehet vásárolni, ha a vevő vállalja, hogy a különbözetet környezetvédelmi célokra fordítja.

A kockázati tőke is lát benne fantáziát

A WebCam Laboratory sikereihez szükség volt tőkére is, ezért bő egy évvel ezelőtt a fejlesztők felvették a kapcsolatot a Finext Startup Kockázati Tőkealap-kezelővel, akik végül több mint 200 millió forintot fektettek a termékbe. "Ez a befektetés elvileg lehetővé tenné, hogy többségi tulajdonosok legyünk az Intellisense Zrt-ben, de egyelőre maradt a kisebbségi részesedés. A célunk természetesen az, hogy néhány éven belül nyereséggel szálljunk ki a vállalkozásból, az általában preferált 3-5 éves időtáv ebben az esetben is helytálló lehet" - vázolta fel Halász Iván, a Finext vezérigazgatója.

A Finext Startup egyébként kifejezetten kezdeti fázisban lévő vállalkozásokba fektet, a cég összesen 7,36 milliárd forintot kezel, melyből eddig mintegy 2,5 milliárdot helyeztek ki. "Számunkra kiemelten kezelt iparág a technológia, a média és a telekommunikáció, a jellemző befektetési méret pedig 100-400 millió forint. Általában 150-200 lehetőségből egy kerül be ténylegesen a portfólióba, de utána is szelektálunk a cégek között, mert a kiemelten kezelt cégeket nem csak tőkével, hanem infrastruktúrával és üzleti kapcsolatokkal is igyekszünk segíteni" - emelte ki Halász.

A Finext vezére szerint a WebCam Laboratory minden kritériumnak megfelel, ami egy sikeres kockázati tőkebefektetéshez szükséges, ezek közül kiemelte a cég sikeres menedzsmentjét és izgalmas üzleti tervét.

"Amikor minket megkeres egy cég, akkor fontos, hogy már látszódjon a termék, abban a stádiumban legyen a cég, amikor vagy van már valamekkora piaci jelenléte, vagy pedig egy komoly bevezetés előtt áll" - emelte ki Halász Iván azzal kapcsolatban, milyen cégekben látnak fantáziát. Emellett szerinte a legfontosabb, hogy legyen valamilyen üzleti terv, ami alapján el lehet bírálni a céget.


Összeállnak a magyarok a tengerentúlon?

Az újabb sikerrel lassan egész magyar közösség alakul ki a Szilícium-völgyben, hiszen egyre több cég létesít leányvállalatot vagy költözik ki Amerikába. A legismertebb talán a LogMeIn, melynek részvényeit már az amerikai tőzsdére is bevezették. Az amerikai vállalat alapítója és műszaki igazgatója Anka Márton, aki 62 milliárd forintosra becsült vagyonával a nyolcadik leggazdagabb magyar. A cég fejlesztőközpontja továbbra is hazánkban, Budapesten és Szegeden van.

Szintén az elmúlt évek magyar sikertörténete volt a Prezi, mely egy Flash-alapú, internetes prezentációkészítő szoftver.A Prezi a Kitchen Budapest, illetve a Magyar Telekom támogatásával jött létre 2008-ban azzal a céllal, hogy kiváltsa a lineáris, slide-alapú prezentációkészítést. A projektet ma már a Sunstone Capital segíti tőkével. A tényleges fejlesztést a közel húsz fős Zui Labs végezte, Árvai Péter, Somlai-Fischer Szabolcs és Halácsy Péter alapítók vezetésével.

Komoly sikert ért el a Pocket Guide is, a magyar fejlesztésű telefonos szoftver világvárosok térképeit tartalmazza látnivalókkal, szórakozóhelyekkel. A program különlegessége, hogy hangos idegenvezetést is tartalmaz.

"Mi bízunk abban, hogy előbb utóbb lesz egyfajta összefogás az amerikai magyar cégek között, mi nyitottak lennénk ilyesmire. Ez a magyar gazdaság számára is előnyös lenne, mivel hazánk felkerülne az informatikai világtérképre. Létre lehetne hozni például egy magyar inkubátorházat a Szilícium-völgyben, ahol közösen fejleszthetnék a magyar tulajdonú cégek szoftvereiket, segíthetnének egymásnak" - mondta Szigetlaki Zsolt. Az Intellisense Zrt. egyébként szintén tervezi egy amerikai marketing iroda megnyitását, de a fejlesztést Magyarországon hagyná.

Az Intellisense Zrt. vezérigazgatója szerint részben a magyar oktatásnak köszönhető, hogy hazánk méretéhez képest lassan IT-nagyhatalommá válik. Emellett szerinte az is kedvez nekünk, hogy a nyugati világban egyfajta elkényelmesedés figyelhető meg, a mi erőnk abban rejlik, hogy nap mint nap meg kell küzdenünk bizonyos dolgokért. Halász Iván szerint a sok magyar világsiker egyrészt a jó emberanyagnak, másrészt pedig a könnyebb érvényesülésnek köszönhető, hiszen a szoftverpiacon nincsenek határok, egy kis országból is be lehet futni.

Beke Károly

mfor.hu