Megújult a 2009 óta nem gyártott egyedi ízvilágú Budapesti Téliszalámi
Eredetvédett recept alapján készített, különleges ízvilágú, oltalom alatt álló földrajzi jelzésű terméket állítottak elő a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának munkatársai.
Ennek eredményeként megőrizték a méltán híres eredetvédett Budapest Téliszalámit, melynek újbóli premierjére a mai napon került sor, a SPAR Magyarország Kft. közreműködésével. Az Egyetem Élelmiszertudományi Kara által készített eredetvédett szalámi füstölt, sertéshúsból, szalonnából, természetes alapanyagokból, fűszerekből, nemespenészes érleléssel, hidegfüstöléssel készül.Friedrich László, a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karának dékánhelyettese köszöntőjében kiemelte: „a 2009 óta nem gyártott specialitást a budapesti szakembergárda kimagasló mesterségbeli tudással, rátermettséggel alkotta meg – a szakma mestereitől származó eredetvédelmi termékleírás és szaktudás alapján.
A szalámi egyedi jellegét többek között a különleges aromájú és illatú penészbevonat adja, melynek kialakulásához a Dunához közeli nyirkos levegő is hozzájárul. A szalámi előállítása ugyanis Budapesten, a Dunától számított 1 km-en belüli területen történik. A speciális klimatikus viszonyok, a Duna által meghatározott klímájú, érlelőkben végzett hagyományos füstölési és hosszú idejű érlelési eljárás során alakul ki a nemespenész a szalámirudak felületén. A tradicionális füstölés és érlelés az 1800-as évek végén kialakított technológia alapján történik jelenleg is, manufakturálisan.”