Márka adatlapok

Ezen az oldalon magyar márkák történetét mutatjuk be.

1-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z
 

Citytaxi

 

A márka rövid bemutatása és története:

 

A City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet 1983-ban alakult, az első magán taxi társaságok között. Az akkori szerveződés célja az volt, hogy tisztességes árakon nyújtson megbízható szolgáltatást. A piac bebizonyította, hogy a személyszállítás esetében is szükség van a kiváló minőségre.

Cégünk a ’90-es évektől, a piaci igényekre elsőként reagálva, a megbízhatóságon túl a minőségi szolgáltatás megvalósítását tűzte ki elsődleges feladatául. A cél érdekében folyamatosan fejlesztettük gépjárműparkunkat, továbbképeztük gépkocsivezetőinket, és szigorú belső szabályokat alkottunk.

A Szövetkezet irányítását a Közgyűlés által választott három tagú Igazgatóság látja el, melynek élén az Elnök áll. A Szövetkezet tevékenységét szintén a Közgyűlés által választott, három tagú Felügyelő Bizottság ellenőrzi. A folyamatos fejlődés eredményeképpen mára az alvállalkozók száma elérte a 840 főt, ezen belül a szövetkezeti tagoké meghaladja a ötszázat.

A szövetkezeti tagok tulajdonosi szemlélete, és az alvállalkozóknak adott lehetőség, hogy a későbbiekben a Szövetkezet Alapszabályában rögzített keretek között maguk is szövetkezeti tagokká válhatnak, záloga a minőségi szolgáltatás iránti elkötelezettségünknek. Ez a fajta szemlélet - mely merőben eltér a piacon jelenlévő többi taxi társaságokétól - tette lehetővé, hogy a City Taxi évek óta Budapest piacvezető taxi társasága legyen, és folyamatos vonzerőt jelentsen a taxisok számára is.

 

Weboldal: http://www.citytaxi.hu/

Kapcsolat:

City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet

Cím: 1119 Budapest, Vahot utca 6.

Telefon: +36 (1) 347 8062

Fax: +36 (1) 357 4990

E-mail: citytaxi@citytaxi.hu