A Péti Nitrogénművek idén ünnepli fennállásának 80. évfordulóját. A magyar nehézipar egyik úttörő vállalkozását egy emberöltővel ezelőtt alapították Pétfürdőn. A cég – jelenlegi nevén Nitrogénművek Zrt. – a nemzetgazdaság egyik meghatározó, stratégiai szereplője.

Annak idején a várpalotai lignitbányára, a Pétfürdő környéki dolomitmezőkre és a Pét-patak forrásvizére alapozva építették fel azt a korszerű vegyigyárat, ahol 1932-ben indult meg a vegyianyagok és nitrogén hatóanyagú műtrágyák termelése. A gyár az elmúlt 80 év alatt technológiai korszerűsítésekkel, új és újabb üzemek létrejöttével fejlődött, átvészelte a világháborús pusztításokat, a néha nem túl átgondolt iparfejlesztési törekvéseket, a rendszerváltást kísérő gazdasági nehézségeket is.

Nyolc évtized alatt a gyárak és vállalkozások sorra jöttek létre és szűntek meg mind Magyarországon, mind a környező világban, a Nitrogénművek azonban ma is a magyar vegyipar egyik meghatározó képviselője. A vállalat az elmúlt 80 év alatt generációk sora megélhetését tette lehetővé mind Pétfürdőn, mind a gyár vonzáskörzetében.

Nemzetstratégiai döntés

Hosszú és küzdelmes út vezetett idáig. Az 1920-es végén indult el a két világháború közötti iparosítási program, ennek egyik sarkalatos eleme volt, hogy megteremtse a magyar nehézvegyipart. A péti gyár megépítését elsősorban a lőporgyártáshoz szükséges salétromsav folyamatos megtermelése, valamint a mezőgazdaságnak talaj-erőforrást pótló, terméshozamokat növelő műtrágya előállítása érdekében tartották szükségesnek.

A cél elérése érdekében a leggazdaságosabbnak a levegő nitrogénjének szintetikus ammónia alakjában hidrogén gázzal való megkötése, valamint ennek az ammóniának a további feldolgozása tűnt. Legnagyobb probléma a szintézishez szükséges hidrogén gazdaságos előállítása volt, erre ugyanis Európában többféle technológia rendelkezésre állt, ezek azonban – gazdasági szempontok alapján – nem voltak adoptálhatóak a magyar igényekhez. Saját technológiát kellett tehát kidolgozni, s erre a magyar barnaszénvagyon, a várpalotai lignit felhasználása kínálkozott.

A minisztertanács 1928-ban hozzájárult a légsalétrom gyár létesítéséhez, Vitéz jákfai Gömbös Gyula hadügyminiszter pedig döntött arról, hogy az eredetileg Ősi mellé tervezett gyár Pétfürdőn épüljön meg. Ez a döntés változtatta meg örökérvényűen az álmos kis Pétfürdő mindennapjait, a település ugyanis a gyár építésével rohamos fejlődésnek indult. A döntés jól átgondoltsága utólag beigazolódott. Ugyanis a szintézis gáz előállításhoz szükséges várpalotai lignit, és a műtrágyagyártás fontos kelléke, a bakonyi mészkő lelőhelyei mindössze néhány kilométerre voltak. A Sárréten pedig a megfelelő vízminőségű, jelentősebb ingadozásoktól mentes Séd-patak folyamatosan biztosítani tudta a technológiákhoz szükséges vízmennyiséget. A szállítási lehetőségek pedig már adottak voltak az 1872-ben átadott Székesfehérvár-Veszprém vasútvonal révén.

 Indul a munka

A minisztertanácsi előterjesztések és szerződések csak „A” és „B” gyárként említik a részvénytársaságokat, amelyek alapításában két döntő tényező játszott nagy szerepet. Az egyik a honvédelmi érdek volt, a másik a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. magánérdeke, amely a nehezen hasznosítható várpalotai lignitnek keresett biztos piacot. Pétfürdőn létejött a Magyar Ammóniagyár Rt., az „A” gyár, az ahidrált szén továbbhasznosítására, felhasználására. A kincstár érdekeltségeként megalakult „B” gyár, a péti Magyar Műtrágyagyár Rt. működésének alapanyagát az „A” gyártól vásárolt kész ammónia, gőz és áram biztosította. Amelyek hasznosítása révén műtrágyát, tömény salétromsavat és robbanóanyag gyártására is alkalmas ammónium-nitrátot állított elő.

Az egymás mellett felépült két gyártelep 1932-ben kezdett termelni, az általuk előidézett fejlődés eredményeként az évtized végére Pétfürdő virágzó kertvárossá változott. Modern lakótelep épült a tisztviselők és a munkások számára, s kaszinó, uszoda is kinőtt a földből. A ’30-as évek krónikájához tartozik, hogy virágzó gazdasági kapcsolatok alakultak ki Egyiptommal. A Nílus deltája ugyanis az egyik fő fogyasztója lett a péti műtrágyagyárnak.

Az „A” és „B” gyár időközben fuzionált, s jelentős bővítések történtek. Az ország háborús készülődése közepette pedig elkezdődött a harci gázok előállítása Pétfürdőn. Az üzemek csúcsra jártak a II. világháború alatt, a Péti Nitrogén Műtrágyagyár Rt., mint a hadiipar egyik fellegvára, kiemelt célpontja volt a szövetséges erőknek. A település, illetve a gyár több légitámadást is átélt, az utolsó gyakorlatilag teljessé tette a pusztulást. Tönkrement az ammóniaüzem, a műtrágyagyár és szinte valamennyi gyáregység romokban hevert. A helyreállítás érdekében sürgősen intézkedtek, ám a németek hamarosan átvették a vállalat irányítását és felrobbantottak több üzemet, megsemmisítve a harcigáz gyártást. El akarták szállítani a gépeket is, de azok többségét mégis sikerült Magyarországon tartani. A nitrogénipar bölcsője azonban már romokban hevert.

A nagykapacitású műtrágyagyár

A háború utáni újjáépítés nyomán aztán sorra indultak újra az üzemek. A rekonstrukciós munkálatok 1948-ban gyakorlatilag befejeződtek, a Pétisó gyártás azonban – a Szovjetunióból hozott ammóniumnitrát felhasználásával – már 1946-ban újraindult. A fejlesztések következtében ugrásszerűen megnőtt a gyár kapacitása. Megépült az első olyan műtrágyagyár, ahol a nyersanyagellátástól a késztermék kiszállításáig gépesítve volt a technológiai folyamat, 1956-ban pedig a gyár már elérte a napi 100 tonnás ammóniatermelési szintet.

Hamarosan újabb üzemek kezdtek termelni, az azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai műtrágyagyárak még a Péti Nitrogénműveknél folyó további fejlesztések és bővítések révén megvalósuló jelentős kapacitásnövekedés ellenére sem lesznek képesek kielégíteni a magyar mezőgazdaság egyre növekvő műtrágyaigényét. Már a IV. ötéves tervidőszak során megfogalmazódott egy korszerű, világszínvonalat képviselő, nagykapacitású műtrágyagyár építésének gondolata, amely a termelés növelése mellett a termékkör szélesítését is célul tűzte ki. Végül az új gyár, az V. ötéves terv legnagyobb beruházásának előirányzott fejlesztési költsége több mint 9 milliárd forint volt.

Az új, nagykapacitású műtrágyagyárat már nem a régi gyár területén, hanem a mellette elterülő Sárréten építették fel, hatalmas méretei miatt. Az 1975-re megvalósult beruházás során a legkorszerűbb technológiák keltek életre, amelyek révén a világszínvonalú, versenyképes nitrogén műtrágyagyártás valóban minden feltétele megvalósult. Ammónia üzem, salétromsav üzem, karbamid üzem és komplex műtrágya üzem kezdett működni. Nagyon keresetté vált a mezőgazdaságban az NPK műtrágya, de a Pétisó, ammónium-nitrát és karbamid sem vesztett népszerűségéből. (A technológia szerint az ammónia és salétromsav felhasználásával bonyolult folyamatokon keresztül állítják elő az úgynevezett ammónium-nitrátot, amely a mezőgazdaság egyik fontos fejtrágyája. Amennyiben az eljárás során őrölt dolomitot, mészkövet is kevernek az alapanyagba, akkor az európai hírű Pétisót – mint kiváló műtrágyát – nyerik. Az NPK alapú műtrágya előállítás során a nyersfoszfátot salétromsavval tárják fel, s levegővel kevert, elpárologtatott ammóniát, illetve kálisót adagolnak hozzá.)

 Új idők

A szocializmus válsága elsők között érte el a magyar műtrágyagyártást és így a Péti Nitrogénműveket is. A műtrágya forgalmazás terén súlyos értékesítési gondok merültek fel. Több nyugati ország importkorlátozásokat vezetett be. A begyűrűző energiaválság a legfontosabb alapanyag, a földgáz árát is egyre feljebb hajtotta. „Visszaütött” az a népgazdasági koncepció következtében erőltetett értékesítési stratégiai is, amelynek lényege az volt, hogy a devizaéhség csökkentéséért bármilyen nyomott áron, de el kell adni a terméket.

Az eredménytelen szanálási eljárást követően a privatizáció első hullámában elrendelték a gyár folyamatos működésének fenntartása mellett a Péti Nitrogénművek jogutód nélküli felszámolását. Az új Nitrogénművek Részvénytársaság 1990-ben alakult meg, 1,6 milliárd forint alaptőkével, a felszámolásra került Péti Nitrogénművek eszközeinek megvásárlásával. Az rt. a az első években folyamatos válságkezelést végzett. Megtörtént az adóskonszolidáció is és felerősödtek a technológia fejlesztő, energiafelhasználást csökkentő és környezetvédelmi állapotot javító beruházások. A vállalatnál 1997-ben bevezették az ISO:9001 minőségirányítási rendszert, 2000-ben pedig az MSZ EN ISO 14000 szabványon alapuló környezetirányítási rendszert.

A vállalat életében döntő fordulatot hozott, hogy a „Bige Holding Invest” Beruházási és Befektetési Kft. lett az új tulajdonos, melynek tulajdonosa, Bige László határozott, céltudatos tervekkel érkezett. Valóságos újjászületési folyamat indult el, melynek hatására a gyár valamennyi munkatársa rövid időn belül optimistán tekintett a jövőbe. Nem csak új üzemek születtek, hanem merész, távolba mutató stratégiák és elképzelések, amelyek sorra megvalósulnak. A Nitrogénművek Zrt. az új beruházásokra mintegy 100 millió eurót használt fel, s ezzel a fejlesztéssel ismét a nemzetközi élvonalba került. Az elmúlt években ehhez hasonló nagyságrendű műtrágyagyári beruházásra nem került sor Európában. A SAP vállalatirányítási rendszert 2003 óta működteti a vállalat. A cég a 2000-es évek elejétől lépésről-lépésre leányvállalatokat alapított Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Németországban és Olaszországban, továbbá nagy hangsúlyt fektet a marketing és a műtrágya szaktanácsadási tevékenységekre. Létrehozták saját értékesítő hálózatukat, amely 2009 óta közvetlen kapcsolatot teremt a gyár és a felhasználók között. A cég 2008 és 2011 között minden évben elnyerte a Business Superbrands Díjat.

A cég termékei nem csak a hazai, de a környező országok piacain is népszerűek. A gyár mérnökei dolgoznak a rövidtávú fejlesztések, beruházások előkészítésén, például az ammóniaüzem napi kapacitásának 1400 vagy 1650 tonnára növelése érdekében. Tanulmány készül az új salétromsavüzem kapacitásának napi 1800 tonnára bővítéséről és dolgoznak a nitrát típusú műtrágya termelés növelésén is.